Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2018. Június 13. 09:11, szerda | Belföld
Forrás: mti

Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt Borsodban – Vádat emelnek

Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt Borsodban – Vádat emelnek

Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt az egyik borsodi településen, vádat emeltek ellenük - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Miskolci László kiemelte: a tavaly júniusi erőszak elkövetői között egy 16 éves fiú is volt.

A fiatalkorú sértett az utcán találkozott össze két huszonéves férfi ismerősével. Cigarettával kínálták, amelytől a lány erősen bódult állapotba került. Ezt kihasználva a két férfi egy romos, lakatlan házba vitte az áldozatot, ott újabb cigarettát adott neki, majd akarata ellenére mindkettő közösült vele. Később csatlakozott hozzájuk egy harmadik férfi, aki szintén kihasználta a lány magatehetetlen állapotát. Ezután áldozatukat egy szemközti házba vitték, ahol még öt vádlott erőszakoskodott vele.

Az egyik vádlott felesége, meghallva a faluban terjedő híreket, a helyszínre sietett és véget vetett az eseményeknek. A kábult lány azonban csak másnap hajnalban tudott hazamenni, szervezetében a vizsgálatok szintetikus kábítószert mutattak ki, testén horzsolások, bevérzések voltak - ismertette a főügyész.

Az ügyészség a felnőtt korú vádlottakra fegyházbüntetés, fiatalkorú társukra börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Mindegyikük ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld

Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására

A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll

2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld

Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz

Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld

Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról

\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.

2025. December 02. 07:12, kedd | Belföld

ÉKM: a főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára

Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra.