Horváth Tamás szocialista képviselő nyitotta meg május 27-én az MSZP székházban tartott oktatásügyi kérdéseket felvető fórumot. Rövid bevezetőjében elmondta, hogy meghívott vendége Kunhalmi Ágnes az oktatáspolitika átszervezésének fontosságáról fogja elmondani a szocialisták együttes véleményét.

Itt Kiskunfélegyházán különösen nagy aktualitása van a témának, hiszen a következő testületi ülésen kerülnek napirendi pontba a vezetői kinevezések a városban, az intézmények vezetői kinevezései, valamint döntést hoznak az elkövetkezendő években az oktatási intézményeket befolyásoló kérdésekben, azok fenntartásával kapcsolatban.

Tulajdonképpen, hogy a város tartsa-e fent az oktatási intézményeinket, ahogy az elmúlt néhány évhez hasonlóan állami finanszírozásúak legyenek ezek a középiskolák, általános iskolák ill. óvodai elhelyezések. Érdemes mérleget is vonni az elmúlt két évről, ami az oktatást és a közoktatást illeti, hiszen itt minden megvalósult, ami az országban elképzelhető. A szocialistáknak a legfájóbb pontja az egész iskola az átalakításban, hogy az önkormányzatnak egy olyan rendelkezését vette el és csorbította ez az intézkedés, amely alapvetően bolygatja meg mindazt a folyamatot, ami egy önkormányzatisághoz szükséges. Ennek az a lényege, hogy azokat az iskolákat, amiket az elmúlt két évtizedben a rendszerváltás óta az önkormányzat tartott fönt, biztosította a közoktatást, finanszírozott úgy, ahogy.

Szeptember 1-jéig döntést kell hozni, hogy állami fenntartásból, vagy önkormányzati fenntartásból kívánjuk az intézményeket működtetni. A szocialisták mindenképpen arra fognak szavazni - pontosabban Horváth Tamás képviselő úr tolmácsolva a szocialisták véleményét - hogy mindenképpen vegyék vissza ezeket az intézményeket. Mivel az intézmény vezetése továbbra is állami fenntartású lesz, az állam által megadott keretek között fog működni, tehát az intézmény vezető kinevezése nem a mi kezünkben lesz.

Felmerül bennünk a kérdés, ha úgy dönt a képviselőtestület, hogy visszaveszi az iskolák működtetését, akkor fenn kell ezeket tartani, de hol van ehhez anyagi háttere a városnak? Ráadásul a működésbe, az oktatás szerkezetébe ugyanúgy nincs beleszólásunk.

Horváth Tamás képviselő úr elmondta, hogy most is mi finanszírozzuk ezeknek az intézményeknek a működését, csak az államon keresztül. Havi 35 millió forintot fizetünk a klikknek azért, hogy fenntartsa ezeket az intézményeket, tehát a mi pénzünkből folyik még mindig ez a fenntartás is, csak időközben beiktattak egy közbülső szervezetet. Ezért ösztönzi a szocialista képviselő, hogy ha már mi fizetünk, akkor hadd mondjuk meg mi, hogy mi történjen az intézményen belül, hadd gondoskodjunk mi a saját intézményeinkről. Meg kell vizsgálni, hogy az elmúlt 2 évben, amióta átvette az állam a fenntartását ezeknek az intézményeknek, mit köszönhetünk neki. Van-e olyan fejlesztés ebben a városban az intézményeket illetően, ami előremutató. Mindannyian tudjuk, hogy sok jóról nem számolhatunk be. Minden felújítás szülői adakozásból valósult meg. Nem beszélve arról, hogy az állam és az önkormányzat kapcsolatára jellemző, hogy nincs semmiféle kapcsolat közöttük. A képviselő úr itt említette meg, hogy legutóbb a sajtótól értesült a képviselőtestület, a helyi Darvas József Általános Iskola névváltoztatásáról. Sajnos a önkormányzatunk erről semmiféle felvilágosítást, értesítést nem kapott az államtól. És ez a kommunikáció hiány nem csak a névváltoztatásra igaz, hanem bármi más oktatási intézményeinkkel kapcsolatos döntések ügyében.

A fórum felvezetése után Horváth Tamás átadta a szót meghívott vendégének, Kunhalmi Ágnes oktatáspolitikusnak, az MSZP budapesti elnökének. A politikus asszony mosolyogva mondta, hogy Kiskunmajsa szülötteként boldogan vette útját Kiskunfélegyházára és még nagyobb örömmel tölti el a látvány, hogy közel nyolcvanan érkeztek meg előadására.

A politikus asszony beszédében átfogó, mindent felölelő, a múltbéli események következményeit taglaló, jelenlegi politikát elemző események sorába ágyazta az oktatáspolitika változtatásának szükségességét, hogy a jövőnk előremutató és fejlődőképes legyen.

A Fidesz 2010 óta lebontotta mindazt, amit 20-25 év alatt ez az ország felépített. Megbontotta azokat az írott és íratlan szabályokat is, ami egy országnak, egy társadalomnak alapvetően a stabilitását adja. Mindazokat széttiporta, amibe társadalmunk kapaszkodott, ami a kereteket adta: például médiumok, a választási jogi rendszer, az Alkotmány, az igazságszolgáltatás. Minden eleméhez hozzányúltak! Nem véletlenül érzik Magyarországon az emberek milliói, hogy nemcsak egzisztenciálisan kiszolgáltatottak, de valami más sem stimmel. Sokszor volt már Magyarország nagyon szegény, sokszor kellett nagy történelmi katasztrófák után összekaparnia magát ennek az országnak és a nulláról újrakezdeni és mégis megcsinálta.

Az ország fel tud állni újra, de ha nincs meg egy rendszerben az alapvető feltétele annak, amiből újra töltődjön, újra erőt merítsen az ország, ha nincsenek meg a rendszer alapvető elemei, akkor bizony nem fog működni. Az egész országon eluralkodott a beletörődöttség, az elkeseredettség és a végtelen kilátástalanság. Nem feltétlen az a baj hogy a hónap végén már nem jut hús (az is nagy baj) de ami a legnagyobb baj, hogy az ember reményt sem lát arra, hogy valamikor is ez megváltozzon. A reményt arra, hogy valamikor is jobb lesz, hogy lássa az ember az alagút végén azt a pici fényt, amibe belekapaszkodhatunk. Ez nemcsak a szegényekre vonatkozik, hanem már a középosztályra is. Hatalmas a lecsúszás! Kormányzatunk nemcsak a szegényeket hagyta ott és mondta azt, hogy nincs tovább, nem tudunk tovább titeket vinni, mert a többinek menni kell előre. „2010-ben a Fidesz eldöntötte, a maga 2/3-os többségével, hogy az ország csak úgy tud tovább menni – főleg egy világgazdasági válság után, amely válság minden országot és nemzetet Európában és szerte a világon megcincált - , ha az alsó 2-3 millió embert magára hagyjuk, nem visszük tovább, különben az országnak vége.” Ennek a mentalitásnak a logikájából fakadt, hogy bőrünkön érezzük az egymásnak ugrasztásokat. Mindezt olyan formában tették, hogy elvették a nyugdíj jogosultságát a korkedvezményes nyugdíjasoknak, az előrehozott nyugdíjasoknak, egymásnak ugrasztotta a rokkant nyugdíjast a rendes nyugdíjassal, bevezette a tandíjat az, aki ellene küzdött majd 20 éven keresztül, lehetett látni, ahogy egymásnak ugrasztotta a gimnazistát a már az egyetemen lévővel, a közalkalmazottakat a béremeléssel a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat. E politikának a lényege abban állt, hogy egymásnak feszítse a társadalom különböző rétegeit.

Ugyanezt tették az oktatáspolitikában is. A tankötelezettség korhatárának leszállításával minden ötödik pedagógus elbocsátásra került, mert kevesebb ideig vannak a gyerekek iskolában, nem kell annyi pedagógus. 4 évről 3 évre csökkentették a szakiskolai képzést, tehát itt sem kell annyi pedagógus. Elvették a szakiskolákban a közismereti órák számát a gyerekektől, mert nem kell nekik annyira a logikai képesség. Itt sem kell tehát annyi pedagógus.

Ennek a politikának viszont nem köszönhetünk semmit. Nem mondhatjuk el azt, hogy megcombosodott a középréteg azáltal, hogy otthagytuk a szegényeket, kiraktuk őket a nyugdíjrendszerből, kipasszíroztuk őket az egészségügyből, kivettük őket az iskolarendszerből.

Tudomásul kell vennünk azt, hogy Magyarországnak semmi mása nincs, csak agya. Nekünk nincsenek aranybányáink a Duna alatt, nincsenek olyan erőforrásaink, amiket használni tudnánk. Egyetlen egyben reménykedhet Magyarország, az pedig az iskolarendszer és a tudás.

Ha országunkban a következő 10-15 évben nem az oktatási rendszer, nem a kultúra megváltozásán lesz a hangsúly, akkor gyakorlatilag Magyarország egy jövőjét és orientációját elvesztett, beszűkülő és egyre szegényebb ország lesz.
A sikeres országok mindenhol az országban az oktatásra nagyon sokat költöttek, és okosan is költötték ezeket az összegeket. Nekünk is ezt a példát kell követnünk és újra át kell gondolnunk az oktatáspolitikát annak érdekében, hogy jól képzett, okos szakembereink legyenek, akik lássanak lehetőséget abban, hogy itthon alapítsanak vállalkozást, ezáltal pedig munkát adjanak több millió embernek.

Teljes mértékben új alapokra kell helyezni ennek érdekében az oktatás rendszerét, de csak az érintettek együtt. Azt kell megérteni, hogy ha a közoktatásban az általános iskolai képzés el van hanyagolva, ha gyerekkorban az első 8 általános iskolai év alatt nem mélyülnek el a képességek, a kompetenciák, teljesen mindegy, hogy a gyerek a szakiskolát vagy a gimnáziumot választja csak prüszkölni és fulladozni fog. Ma az iskolarendszerünk egészében nem illeszkedik a valósághoz. Nincs tekintettel arra, hogy a ma óvodás korú gyermekek olyan szakmában fognak dolgozni, ami még nem is létezik. Egy teljesen megváltozott világra kellene új iskolarendszert csinálni. Ehhez képest kormányunk egy még avittabb, korszerűtlenebb, 100 évvel ezelőtti ipari rendszerre alkotja a rendszerét. Nincs olyan már, hogy 30-40 évig dolgozunk egy munkahelyen, ennek a világnak vége. A gyerekeket teljesen másra kell felkészíteni.

A legfontosabb, hogy kell egy alap változás az általános iskolai rendszerben. Ha alsó iskolában elmélyülnek a képességek, akkor bármely szakirányt választja, boldogulni fog és jó szakemberekké válnak a gyerekek. Magas és minőségi tudás megszerzésének a lehetőségét kell a kezükbe adni a felnövekvő társadalomnak úgy, hogy a megfelelő alapokat megszerezték az alsóbb iskolákban. Így nem fognak kimenni külföldre tanulni, ahol nagy eséllyel családot és vállalkozást alapítanak. Ebből fakad a tőke kiáramlása is.

A politikus asszony tehát az ok-okozatok és a lehetőségek felvázolásával, példákkal alátámasztva erősítette meg a szocialisták azon véleményét, hogy az alapvető változtatások az oktatáspolitikában immáron nélkülözhetetlenné váltak életünk minőségének javítása, az elszegényedés megakadályozása, országunk fennmaradása és a későbbiekben való fejlődése érdekében.