Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Január 24. 08:00, vasárnap | Helyi
Forrás: hirado.hu

Ónos is lehet, jön az enyhülés

Ónos is lehet, jön az enyhülés

Nagyrészt borult idővel indul a nap, de a Dunántúl nyugati felén napközben felszakadozik a felhőzet, ott helyenként néhány órára a nap is kisüthet.

Az ország más részein is vékonyodik a felhőtakaró, de többnyire erősen felhős marad az ég. Ezzel együtt csökken a csapadék területi kiterjedése, a vékonyodó felhőzetből délután már csak kevés helyen eshet a hó.

A Dunántúl középső részén kora délelőtt még előfordulhat ónos eső is. Nappal már csak a Dunától keletre gyarapodhat néhol 1-2 cm-rel a meglévő hóréteg, a Dunántúl több pontján erőteljes olvadás valószínű, ahol megélénkül az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 1 és 6, a Dunától keletre -4 és +1 fok között valószínű, a leghidegebb a Tiszántúlon lesz. Késő este -6, 0 fokra számíthatunk.

Hétfőn eleinte erősen felhős idő valószínű, majd délután szakadozik a felhőzet. Szórványosan várható csapadék; nyugaton eső, ónos eső, keleten ónos eső, havazás egyaránt lehet. A Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.