Hírek
2020. Július 20. 20:09, hétfő | Helyi sport
Országos ranglistaverseny 650 indulóval
Az idei év első ORSZÁGOS ranglistaversenyét Zalaegerszegen a Gébárti tónál rendezték meg 2020. július 12-én, vasárnap.
Az ország összes triatlon egyesületéből érkezett mintegy 650 versenyzőnek nemcsak a pályával és az ellenfelekkel, hanem a viharos erejű széllel is meg kellett küzdeni. A három utánpótlás futamban 325 gyermek; a sprint távon (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás) közel ugyanennyi induló vett részt.
A 3K Sportegyesület versenyzői közöl az újonc kategóriában Győri Dolli kezdett. Első versenyén látszott a megilletődöttség 32. lett, kis rutinnal sokat tud javítani a későbbiekben. Gyermek korcsoportban Rogozsán Bánk 51. lett. Serdülő lányoknál Papp Laura az úszásból elsőként jött ki, de egyedül kellett kerékpároznia és végül a futáson egy versenyző utolérte, így 2. lett. Csontos Dóra tizedik helyen jött ki a vízből, de kerékpáron előzni tudott, végül erős futással feljött a 3. helyre. Ebben a futamban így két dobogós helyezése lett egyesületünknek. Vincze Nádja 28. helyen végzett. A fiúknál Trungel-Nagy Zalán jól úszott, „okosan” biciklizett, végül úgy lett 5., hogy előtte csak az egy évvel idősebbek tudtak beérni. Szekeres Norbert ebben a futamban 50. helyen ért célba. Az ifiknél Trungel-Nagy Kolos viszonylag elől jött ki a vízből, a kerékpározás alatt tovább javította pozícióját, magabiztos futással, végül a dobogóról egy paraszthajszállal lemaradva 4. lett.
A felnőtt, junior mezőny versenye hatalmas csatát hozott, mivel a VB válogató pár nap múlva lesz, az „érintettek” csúcsformában érkeztek. Ennek fényében bíztató, hogy Fricska Anna az elsők közt jött ki a vízből. A 20 km kerékpározás „küzdősre” sikeredett a nagy szélben, így a futás végén 7-ként ért célba. Csontos Fanni 14. helyezett lett. Fricska Fanni viszonylag lassabb úszás után, jól biciklizett, a futás alatt látszott, hogy már egyetlen méter sem esik jól neki. De megérte a küzdelem, mert a felnőtt mezőnyben 3. tudott lenni, ezzel dobogóra állhatott.
Felkészítő edzők: Kornokovics Györgyi, Bozsó István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 25. 10:12, kedd | Helyi sport
Bronzérmet szerzett a félegyházi Szabó Nóra a tokiói Siketlimpián
Csodás eredményt ért el Szabó Nóra, aki a Tokióban megrendezett XXV. Nyári Siketlimpián a magyar válogatott tagjaként bronzérmet szerzett a tájfutók sprintváltó számában.
2025. November 24. 09:43, hétfő | Helyi sport
Szenzációs eredmények a birkózó csapat-bajnokságokon
Az ősz folyamán rendezték a különböző korosztályokban a csapatbajnoki küzdelmeket.
2025. November 17. 11:29, hétfő | Helyi sport
Óriási sikert aratott a Kiskunfélegyházi Birkózó SE U13-as leánycsapata
Szigetvár adott otthont annak az országos döntőnek, ahol a 16 legjobb diák korosztályú csapat mérte össze tudását.
2025. November 02. 21:09, vasárnap | Helyi sport
Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a félegyházi birkózólányok
Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendeztek egy nagyon erős nemzetközi versenyt, a 12-13 éves fiatal birkózóknak.












