Hírek
2019. Április 11. 14:01, csütörtök |
Helyi
Forrás: OrientPress
Országszerte elindult a vastagbélszűrési program
Eddig 57 ezer páciens mintáját küldték be a kémiai laborokba a vastagbélszűrési programban, ezek közül 3680 főnél további vizsgálatra van szükség
– nyilatkozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Hírlap csütörtöki számában.
A miniszter ismertetése szerint már több mint 220 ezren kaptak meghívót a vastagbélszűrési programba, valamennyi megyében és a fővárosban is elindult a program, március végéig mintegy kétezer orvos csatlakozott hozzá, 1634 háziorvossal együttműködési megállapodást is kötöttek.
A tárcavezető elmondta, ezek közül mintegy 3700 volt a nem negatív, ám ez nem jelenti azt, hogy ennyien rákbetegek lennének, csupán esetükben további vizsgálatra van szükség. A székletmintában jelenlevő vérnek számos oka lehet, egyáltalán nem biztos, hogy azt egy kezdődő daganat okozza. Lehet gyomorfekély, gyulladásos bélbetegség, aranyér, vérző elváltozás és bizonyos esetekben daganat – mondta.
Kitért arra is, hogy március végéig ezerkétszázhatvanhárman már meg is kapták a beutalójukat kolonoszkópiára. Ez is rutinvizsgálat, amelynek során a vastagbél belső felszínét műszerrel nézik át. Ha az orvos elváltozást talál, azt rögtön el is tudja távolítani, és szövettani vizsgálatra küldi, amelynek eredménye körülbelül két hét alatt elkészül.
Kásler Miklós hangsúlyozta: van elegendő kolonoszkópos labor, a személyi háttér is biztosított.
A miniszter felidézte, az Országos Onkológiai Intézetben már 1993-ban elkészítették a vastag- és végbélszűrés programját. Mint mondta, attól kezdve minden egészségügyi miniszternek, államtitkárnak átadta azt a csomagot, amely tartalmazta a bevezetéséhez szükséges lépéseket is, de nem történt semmi. Aztán 2018 novemberében, hivatalba lépése után fél évvel, az első intézkedések között elindították az ingyenes vastag- és végbélszűrési programot. A kormány mindent megtett, hogy a rizikócsoport tagjai részt vegyenek ezeken a szűréseken, de az embereknek maguknak is fel kell ismerniük, hogy értük vannak ezek a szűrések – mondta.
A kezdeti lendületet látva bízom benne – mondta a tárcavezető –, hogy a rizikócsoportba tartozó emberek közül nagyon sokan felismerik, hogy mindez értük van.
Népegészségügyi szempontból akkor lehet sikerről beszélni, ha a célcsoport részvételi aránya a programban eléri az ötven százalékot, de akkor lenne igazán elégedett, ha hetven százalék felett lenne a részvétel – közölte. Fontos, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, hogy a vastagbélszűrésen való részvétel kiemelt fontosságú, mert a betegség korai felismerése és kezelése jelentősen javíthatja az életkilátásokat és megmentheti az életüket – hangsúlyozta.
A vastagbélrák gyakorisága az ötven és hetven év közöttiek körében a legmagasabb, így a szűrőprogram ezt a korosztályt célozza meg – olvasható a Magyar Hírlapban megjelent interjúban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
