A TÖRTÉNELEM egyik legnagyobb rejtélye a torinói lepel. Vannak, akik esküdni mernének rá, hogy ez az a lepel, amit a keresztfáról levett Jézusra terítettek. Mások szerint a templomos lovagok kivégzett nagymesterének arcmása látható rajta. De akadnak olyanok is, akik úgy gondolják, Leonardo da Vinci remekműve.

Csupán két dolog biztos a torinói lepellel kapcsolatban. Az egyik, hogy eredeti, a másik pedig, hogy vérnyomokat őriz. Minden más rejtély. Még az is, ami a két bizonyosságából fakad: senki nem ismeri, mikor készült, sem azt, hogy kinek a holttestére terítették. Ez utóbbiról csak annyit tudni, hogy bizonyosan egy megkínzott és meggyilkolt emberre teríthették. Ami pedig a korát illeti: egy 1988-ban elvégzett tudományos anyagvizsgálat szerint 1260 és 1390 között készülhetett – így viszont aligha takarhatták le vele Jézus keresztfáról levett holttestét az első században.

De éppen ebben rejlik a torinói lepel vonzereje.

A rejtély miatt érdekes, ezért szóbeszéd tárgya a mai napig is. Mindaddig, amíg modern tudományos műszerekkel el nem kezdték vizsgálni a szövetet, valamint a rajta lévő mintákat, leginkább vallási és hitbéli viták dúltak arról, hogy valóban Krisztus holttestének lenyomatát őrzik-e a szövetszálak – ám az elemzés során még inkább a hit és a lélek dolgai kerültek előtérbe. Hiszen ha a tudomány eszközeivel sem jutottak közelebb az igazsághoz, mi más maradna, mint a fantázia vagy a hit teremtő ereje?

Az első fontos felvételt a lepelről Secondo Pia torinói ügyvéd készítette 1898-ban. Az arc, amely megmutatta magát, nagyon is megfelelt annak a korabeli ábrázolási formának, amelyet csak úgy ismertek, hogy krisztusi arc. Nyúlánk és szakállas, egyenes orr és hosszú haj. Miközben azt sem lehet tudni, hogyan nézett ki Jézus. Róla ugyanis nem készült semmiféle, az utókorra fennmaradt hiteles ábrázolás. Ám a keresztény történetek rendre arról szólnak, hogy miután Jézus harmadnapon feltámadt, és teste eltűnt a sírból, ott csak a gyolcs maradt, amibe a testét tekerték. Sokak szerint ez az, amit ma torinói lepelként ismer a világ.

AZ OVIEDÓI KENDŐ. Állítólag Jézus arcát fedte, a VII. század óta a spanyolországi Oviedóban őrzik. Anyaga jóval idősebb, mint a torinói lepelé. Érdekessége: a rajta lévő vérnyomok elhelyezkedése megegyezik a torinói leplen találhatóakkal.

REJTÉLYES LYUKAK. A magyar Pray-kódexben található egy Krisztus-ábrázolás, amely a halotti leplet is mutatja. Érdekessége, hogy azon pontosan ugyanolyan elhelyezkedésű lyukak láthatók, mint amilyenek a Torinóban őrzött leplen is fellelhetőek. Ez azért is misztikus, mert a Pray-kódexet a XII. század végén állították össze, míg a műszeres vizsgálatok szerint a leplet csak jóval később szőtték.

ISTENI HASONLÓSÁG. Egyes elméletek szerint a IV. század végén ellopták és Konstantinápolyba szállították Pheidiasz görög szobrász alkotását, amely Zeuszt ábrázolta – a görög főisten szoborarca később számos istenábrázolás alapja lett, így a krisztusi is ehhez vált hasonlatossá a művészetekben.

1969-ben titkos vizsgálatot végeztek a leplen, aminek az eredményéről semmit nem lehet tudni. Viszont akkor készültek róla az első színes felvételek.

BESZÉDES SZÁMOK. 442 centiméter hosszú, 113 centiméter széles lenvászon. Szövése sűrű, hasonlatos a mai farmerek előállítási módszeréhez. Egy 173–179 centiméter magas férfi holttestét fedte egykor. A férfi életkorát többnyire 30–40 év közé teszik. A leplen található vér az AB vércsoporthoz tartozik.

A szövet sorsa több száz éven át ismeretlen volt, csak 1349-ben lehetett először hallani róla, amikor is egy francia keresztes lovag azt kérte VI. Kelemen pápától, hogy hadd építsen templomot egy lepelnek. Alighanem innen ered az a feltevés, hogy Geoffrey de Charny lovag arról a lepelről beszélt, amit az 1314-ben kivégzett templomos Nagymester holttestére terítettek. Ezt még az a tény sem írta felül, hogy Jacques de Moley-t máglyán égették el, hiszen előtte éppen úgy kínozták, mint Jézust, s egy leplet is terítettek rá – csak azután küldték a lángsírba. A leplet végül egy ideig láthatták az emberek, de aztán ismét eltűnt szem elől. Majd 1483-ban került Torinóba, de akkor még elvitték onnan a chambéry-i vár kápolnájába, ami 1532-ben kigyulladt, és a lepel több helyen is kiégett. Három év múlva ismét Torinóban volt a lepel, a Guarini-kápolnában.

A XIX. század végéig viszonylag eseménytelen idők következtek a lepel történetében, amíg Secondo Pia le nem fotózta és fel nem fedezte rajta a krisztusi arcot. Innentől kezdve indult meg a vizsgálatok sora, s még egy új tudományág is született, amely csakis a lepel sorsát hivatott kideríteni. A lepeltan magában foglal mindent, ami csak elképzelhető. Fizikai, biológiai, kémiai elemzéseket, virágporok azonosítását, éremtant, fényképek készítését, röntgen- és egyéb átvilágításokat, szövettani elemzéseket, sugárzási összetevők vizsgálatát a kormeghatározáshoz. S bár a lepel számos analízisen átesett, bizonyosságot senki nem tud róla. Története során még Leonardo da Vinci neve is felmerült, miszerint a lepel az ő mesteri hamisítványa – de ez nem maradt több feltevésnél.

Az igazság ugyanakkor ott van az orrunk előtt, hiszen a lepel létezik, csak éppen nem juttat bennünket elegendő információhoz. S hogy ki mit hisz úgy általában magáról a lepelről, az nem sokat ér a bizonyítás szempontjából. Éppen ezért a legjobb az, ha elfogadjuk a tényt: a torinói lepel nem tárja fel titkát előttünk. Legalábbis egyelőre.