Hírek
2025. Április 12. 20:15, szombat |
Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Összeértek a szálak
Egy újabb dílert fogtak el a kiskunfélegyházi rendőrök.
Mint arról korábban beszámoltunk, a kiskunfélegyházi rendőrök egy személygépkocsit állítottak meg a településen 2024. augusztus 22-én délután. Az autóban ketten utaztak, egy 24 és egy 22 éves szegedi férfi. A járőrök ellenőrizték őket, valamint átvizsgálták a kocsit is, amiben 8 zacskó, bruttó 2 101 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak egy sporttáskában. A rendőrök kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, ami THC-ra pozitív értéket mutatott. A duó fiatalabbik tagja bevallotta, hogy Kecskeméten vásárolta az illegális szert és Szegeden tervezte árulni. Az is kiderült, hogy ismerőse is rendszeresen vásárol tőle marihuánát, amit tovább szokott értékesíteni.
A két férfit őrizetbe vették a nyomozók, akik kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.
A kiskunfélegyházi rendőrök folytatták a munkát: adatgyűjtésbe kezdtek a harmadik díler felkutatása végett. Munkájuk eredményeként rövid időn belül beazonosították a férfit, akitől a drogot vásárolták a fiatalok. A főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai Kecskeméten, az utcán csaptak le a 23 éves gyanúsítottra. A nyomozók átkutatták a férfi lakását, ahol bruttó 1038 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, 1170 eurót, 500 svájci frankot, több mint 17 millió forintot, valamint adagoláshoz, mérlegeléshez, porciózáshoz használt eszközöket foglaltak le.
A férfit, a társaihoz hasonlóan gyanúsítottként hallgatták ki, majd ezt követően őrizetbe vették október 1-jén. A rendőrök kezdeményezték a letartóztatását. A trió tagjainak kábítószer-kereskedelem miatt kell felelnie.
A kiskunfélegyházi nyomozóknak ekkor már látókörébe került egy bugaci férfi, akivel kapcsolatban egy több hónapos nyomozás kezdődött. Ez beigazolta, hogy többek között a korábban elfogott 23 éves férfival terjesztette a kábítószert. A rendőrök 2025. április 8-án hajnalban jelentek meg Bugacon, és lakhelyén elfogták a férfit, akit szintén kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A nyomozók kezdeményezték a letartóztatását.
Az elfogásról készült videó Facebook oldalunkon, az alábbi linken érhető el:
https://www.facebook.com/bacskiskunvarmegyeirendorseg/videos/1829526984446591
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
