Hírek
2021. Január 07. 11:31, csütörtök |
Helyi
Forrás: police.hu
Pecabotokat lopott a félegyházi férfi
Egyedül és élettársával is lopott a 28 éves helybeli férfi.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai előterjesztést tesznek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

A kiskunfélegyházi nyomozók 2021. január 6-án őrizetbe vettek egy helybélit, aki a gyanú szerint négy nappal korábban betörte egy horgászbolt kirakatát, és az üzletből 38 pecabotot tulajdonított el körülbelül nyolcszázezer forint értékben. A 28 éves férfi a sértettnek még százezer forintnyi rongálási kárt is okozott.
A nyomozók a térfigyelő kamerák felvételeit elemezték, így jutottak el a feltételezett tetteshez, akinek a lakását átkutatták. Az ellopott tárgyak jelentős része előkerült az ingatlanból, azokat a tulajdonosa azonnal visszakapta.
A férfinek nem ez volt az első bűncselekménye. Néhány hónappal korábban élettársával közösen betörtek egy helyi áruházba, ahonnan többek között szeszes italt és kozmetikumokat tulajdonítottak el.
A rendőrök előterjesztést tesznek a kétrendbeli lopással gyanúsítható férfi letartóztatásának indítványozására, míg élettársa – aki csak az egyik cselekmény során volt segítségére –, jelenleg szabadlábon védekezhet.
(Forrás: police.hu)
Címlapfotó: illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
2025. November 10. 09:43, hétfő | Helyi
Nagy sikerrel zárult Fricska Irén El Camino úti beszámolója
November 6-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fricska Irén vetítéssel egybekötött úti beszámolójára.
