Hírek
2017. Augusztus 15. 12:12, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Petőfiszállás volt a díszvendége a Barokk Ételfőző Fesztiválnak
A 17. századi magyar konyha ízvilága és pompája elevenedett meg a hét végén a fertődi Esterházy-kastély szomszédságában rendezett Barokk Ételfőző Fesztiválon.
Szombaton délelőtt megrendezték Magyarország első Gasztro-üzleti Reggelijét is, amelyre a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium diákjai készítették az ételeket.

Klötzl Géza, az esemény főszervezője az MTI-nek elmondta, hogy az ötödik alkalommal megtartott kétnapos gasztronómiai időutazás során pénteken a térség településeinek vezetői mérték össze tudásukat a Polgármesterek Kupája elnevezésű versenyen.
Tizenöt környékbeli település polgármesteri hivatalának csapata főzött, a díszvendég ezúttal a Bács-Kiskun megyei Petőfiszállás. A település egy 36 négyzetméteres sátorban mutatta be nevezetességeit.
A rendezvény csúcspontja a hagyományos főúri és csárdakonyhai kategóriák főzőversenye volt szombaton. Az úri konyha versenyzőinek minimum háromfogásos menüt, míg a csárdakonyha kategória versenyzőinek bográcsban, tárcsán, nyárson vagy kemencében kellett ételeket készíteniük a szervezők által kiválasztott alapanyagokból. A csárdakonyhai kategóriában harminc, az úri konyha kategóriában pedig kilenc csapat versenyzett.
A résztvevők a Pannonhalmi Főapátság által biztosított friss fűszernövények mellett mangalicából, szarvasból, nyúlból és pulykából készítették el az ételeket, amelyeket minden kategóriában 4-6 fős zsűri értékelt, köztük Esterházy Antal herceg és felesége, Esterházy Svetlana.
A fesztivál díszvendége Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.
Az ételekért felajánlott összeget a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adják a szervezők.






Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
