Hírek
2020. December 16. 08:28, szerda |
Helyi
Forrás: delmagyar.hu
Pihenőre vonult a csongrádi „Fahíd”
Néhány hónapig nem hallatszik majd az autók „zakatolása” a Tisza felett: téli telelőjébe állt a csongrádi pontonhíd, mától kompforgalmazással biztosítják az átkelést.
Bár már csaknem hetven éve fémelemekből áll a Csongrádot a Tisza túloldalán lévő Csépával összekötő közúti híd, a köznyelvben a mai napig csak „Fahídként” emlegetik. A pontonhidat minden évben a téli időszakban szétszedik és téliesítik, így történt ez idén is: mától reggel 7 és délután 16 óra között komp biztosítja a két part között az átjutást.
A Csongrád egyik szimbólumának számító, műemléki védelem alatt álló és a helyi értéktárban is szereplő hidat 1896-ban állították fel a város körüli tanyákon élő emberek példaértékű összefogásaként.
A Nagyrétben lakó tanyai emberek arra kérték a város vezetését, hogy épüljön egy fahíd a város és annak szolgáltatásainak elérésének megkönnyítése miatt, a kérést azonban elutasították pénzhiányra hivatkozva. Ekkora a réti lakosok összefogtak, és összeadták az esztergomi lebontott fahíd árát. Öt hídosztályt vettek, osztályonként 1000 forintért. Minden osztályt három tölgyfahajó tartott a vízen, azokat szintén a tanyasi emberek vásároltak, darabonként 200 forintért. A híd elemeit a hajókon a Dunán úsztatták le Titelig, majd lovakkal vontatták fel a Tiszán Csongrádig, itt pedig újra összerakták. A hidat 1896. augusztus 30-án állították fel, vonala a mai pontonhídtól a folyón felfelé 40-50 méterre volt. Mivel a hídnak jelentős része fából készült, a köznyelvtől hamarosan megkapta a „fahíd” elnevezést.

Elbontották a pontonhidat, tavaszig komp biztosítja az átkelést.
Fotó: Majzik Attila
Akkoriban az útpálya szélessége duplája volt a mainak, így a megrakott szénásszekerek is kényelmesen tudtak közlekedni, illetve megoldott volt a kétirányú közlekedés is. Ezt a pontonhidat 1919-ben és 1944-ben is felrobbantották, a második újjáépítéskor már csak egy nyomvonal szélességben állították helyre. 1956-ban a faszerkezetet vasra cserélték, de a neve megmaradt fahídnak. 2004-ben a tizennyolc pontoneleméből hetet újra cseréltek, a többit korszerűsítették, 2007-ben pedig mintegy 26 millió forintból teljesen felújították a padozatát.
(Forrás: delmagyar.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
2025. November 10. 09:43, hétfő | Helyi
Nagy sikerrel zárult Fricska Irén El Camino úti beszámolója
November 6-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fricska Irén vetítéssel egybekötött úti beszámolójára.
