Hírek
2016. Június 13. 09:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Programokban bővelkedett a Tréfás Békás Forgatag
Június 11-én a Bajcsy Iskolában került megrendezésre a Tréfás Békás Forgatag elnevezésű családi nap a Bajcsy-Zsilinszky Általános Iskolában.
. Az egész nap tartó fergeteges mulatság megnyitásakor Balla László a körzet önkormányzati képviselője köszöntötte a megjelent vendégeket és fellépőket, majd azt is elmondta, hogy jövőre már kétnapos ünnepet szerveznek a békásiaknak a nagy érdeklődésre való tekintettel.
A beharangozott rossz idő sem szegte kedvét a látogatóknak, ugyanis egész nap rengeteg érdeklődő fordult meg a színes, vidám forgatagban. A rendezvénysátorban felállított színpadon egymást követték az előadók. A délelőtt folyamán felléptek a Móra utcai Óvodások, a Thália Színkör, a Constantinum Óvoda, a Batthyány Lajos Általános Iskola 2. osztályosai, a Göllesz Viktor Általános Iskola tánccsoportja, a Constantinum Néptánccsoportja, Hársfai Viktória magánénekes, valamint Bloom Maria vezetésével „Angol daloló” címmel hangszerparádét is hallhatott a közönség.
A délutáni programok sora a főzőverseny indításával vette kezdetét. A színpadon pedig a Félegyházi Népdalkör, a Félegyházi Citerazenekar és Énekkar, a Barátság énekkar gondoskodott az önfeledt szórakozásról. A nap sztárvendége pedig Ásós Attila „Pacsirta” zenész és énekes volt, aki 19 órától szórakoztatta a népes közönséget.
Az egész nap folyamán a gyerekek számára élménypark, arcfestés, pónifogatozás, Süveges Autósiskola szimulátoros játéka, Vörös János hagyományőrző népi játékai, Varga Zoltán jóvoltából quadozási lehetőség és a Kiskunfélegyházi Kutyaiskola kutyasimogatója biztosította az önfeledt kikapcsolódási lehetőséget.
Annyi bizonyos, hogy aki ellátogatott a kora nyári rendezvényre, annak nem volt ideje unatkozni.
Főzőverseny eredményei:
- Békás Halfőző Királyai – „B” közép, Keménymag csapat – Faragó János vezetésével
- Ízek Mestere – Kockás csapat – Hajagos Gábor
- Mesterszakácsok Mestere – Lefőzhetetlenek csapata – Karádi Áron
- Legzamatosabb Ízek Mestere – Oti csapat – Kovács Ottó
- Békási Birkafőző Királynő – Luczás csapat – Luczás Andrea
- Bográcsmester – Apa és lányai csapat – Fábián István
- Gasztronómia Királya – Royal csapat – Papp Pál
- Békási Pörköltkirály – Nils Holgersson csapat – Szabó Szilveszter
- Tárcsás Gulyás Mester – Csipet csapat – Kolompár István
- Békási Pacalpörkölt Mester – Drágám csapat – Szabó Tibor
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












