Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2015. November 08. 14:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Szabad Föld

Ránk szakadt a kampány - Dráguló kötelező

Ránk szakadt a kampány - Dráguló kötelező

Bár nem olyan vehemensen, mint a megelőző években, de az idén is ránk szakadt az autósok kötelező biztosításának kampánya.

Sok gépkocsi-tulajdonos ugyanis az év végi időszakban válthat egyszerűen talán olcsóbb biztosítóra. Nagy kérdés, hogy érdemes-e? Hogy ezt eldönthessük, tanácsos megnézni az internetes kalkulátorokat, illetve biztosítási szakértő ismerős tanácsát is kikérhetjük. November 2-tól indult a kampány, ekkor hozták nyilvánosságra új ajánlataikat az egyes biztosítók. Aki arra számít, hogy a korábbi évek biztosítási díjai szinte öngyilkos mértékű csökkentésének előnyeit élvezheti, téved.

Az első napok elemzései szerint egyértelműen rosszabbodott a helyzet: tavaly október vége óta több mint 25%-kal emelkedtek az évközi díjak. Bár az év végi biztosítóváltás egyre kevesebb tulajdonosra vonatkozik, a statisztika szerint így is 1,92 millió autós – az összes 44 százaléka – érintett a mostani kampányban (tehát még mindig bőven ez a legnagyobb változást hozó biztosítási időszak).

Akik most válthatnak, egyre értéktelenebbek a biztosítók számára. Ugyanis mind öregebb autókat használnak – csak azoknak fordul január 1-jén a biztosítása, akik 2010. január 1. előtt vásárolták a kocsijukat –, s ezekre a kötelező mellett egyre nehezebb eladni más biztosításokat, márpedig a társaságoknak ez utóbbiak hozzák az igazi üzletet, míg a kötelező alig. Ráadásul a mostani kampányban érintett autósok biztonságosabban vezetnek, azaz a bónuszuk magasabb, így a kötelező biztosításuk díja az alacsonyabb kategóriákba sorolódnak. Hogy végül a kampányban milyen átlagárakkal lehet kalkulálni, arra csak a hónap közepén derül fény: akkorra köttetik meg elegendő számú új szerződés, amiből kiderül, hogy a biztosítót váltók kit választanak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.