Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2018. November 17. 14:00, szombat | Helyi
Forrás: hazipatika.com

Reggeli szokások, melyektől hízhatunk

Reggeli szokások, melyektől hízhatunk

Kevesen tudják, de ahhoz, hogy ne tudjunk fogyni, már annyi is elég lehet, hogy nem megfelelően indítjuk a napunkat. Éppen ezért érdemes lehet elkerülni az alábbiakat.

Túl sokáig alszunk
Már szinte mindenki tudja, hogy a túlságosan kevés alvás hízáshoz vezethet, mivel ilyenkor megemelkedik a szervezetben a kortizol szintje, ami miatt megnő az étvágyunk is. Csakhogy az egészséges testsúly elérésének szempontjából ennek az ellenkezője sem igazán jó. Kutatások szerint azoknak, akik naponta tíz órát vagy többet alszanak, magasabb a testtömegindexük, mint akik beérik hét és kilenc óra közötti mennyiséggel.

Sötétben készülődünk
Ha ébredés után nem húzzuk el a függönyöket, és nem engedünk fényt a lakásba, akkor ez hatással lehet a testsúlyunkra. Egy kutatás szerint azok, akiket természetes fény ér a reggeli, délelőtti órákban, általában alacsonyabb a súlya, mint azoknak, akik kevesebbet érintkeznek napfénnyel. Ez azért van, mert testünk működése - többek között anyagcserénk is - a belső óránkhoz alkalmazkodik, amely a reggeli napból áradó kék fényt afféle igazodási pontként használja.

Nem ágyazunk be
Ez talán furán hangzik, de egy kutatás szerint azok, akik beágyaznak, 19 százalékkal pihentetőbben alszanak azoknál, akik nem. Ráadásul egy másik kutatás szakértői bebizonyították, hogy akik reggelente rendbe szedik az ágyukat indulás előtt, jobban ragaszkodnak olyan egészséges szokásaikhoz is, mint a kiegyensúlyozott táplálkozás vagy a rendszeres mozgás.

Nem mérjük magunkat
A Cornell egyetem 162 túlsúlyos férfi és nő bevonásával végzett kutatást, amely két évig tartott. Arra jutottak, hogy akik mindennap mérték magukat, többet fogytak, és hosszabb ideig tudták tartani a súlyukat is. A napi méretkezésre a legjobb a reggel - röviddel felkelés után kaphatjuk a legpontosabb eredményeket.

Címkék: alvás, hízás, mérés

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.