Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2019. Július 07. 14:24, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Régmúlt idők kézi aratási szokásai elevenedtek meg Haleszban

Régmúlt idők kézi aratási szokásai elevenedtek meg Haleszban

Mintegy huszonhat csapat mérte össze tudását a július 6-án tartott kézi aratóversenyen, melyet immáron 15. alkalommal rendeztek meg Kiskunfélegyházán – Haleszban.

A megmérettetés mindig várva várt esemény a hármas kerületekben élőknek (Jászság, Nagykunság és Kiskunság), melyen nemcsak felelevenítik őseink aratási és népi szokásait, hanem találkozhatnak az egymástól távol élő barátok - ismerősök.

Az aratóünnepen Rádi András - Haleszi Gazdakör elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Balla László alpolgármester szólt városvezetésünk nevében.

- Olyan jeles eseményre jöttünk össze, mely több évtizedes hagyományokat és barátságokat ápol, összetartó közösséget épít. Szerencsére képviseltetik magukat a fiatalok is a Búzacsírák nevet viselő csapatban a jó hangulatú rendezvényen. Ezek az apróságok talán egyszer majd átveszik a stafétabotot az idősebbektől és tovább viszik a kézi aratás hagyományát – mondta beszédében az alpolgármester.

A verseny megkezdése előtt Pecsmán Viktor atya áldotta meg az aratókat és mondott köszönetet a bő termésért.
- Soha nem mondtuk még és nem is mondjuk életünk egyetlen napján sem, hogy „már megint kenyér van az asztalon”? Az ember ráun a kalácsra, a péksüteményre, de a kenyérre soha nem mondja azt, hogy már unalmas. A kenyér hozzátartozik az ember életéhez, a mindennapjaihoz. Abból nyer erőt a munkához - fogalmazott a Szent István templom káplánja.

Az aratófesztivált 2006-ban rendezték meg első alkalommal a jászkun, a nagykun, a kiskun és a vajdasági települések összefogásával. Utóbbi településről ezúttal kilenc arató csapat érkezett a mostani versenyre. Régi barátságot ápol a vajdasági magyarsággal az aratóünnep házigazdája, a Haleszi Gazdakör. Jövő héten például épp ott fognak részt venni a félegyháziak egy hasonló eseményen – nyilatkozta lapunknak Ván Jenő főszervező.

A mostani versenyre huszonhat aratócsapat és kilenc főzőcsapat nevezett. A parcellákat sorsolás alapján osztják ki, majd a zsűri körbejárva a csapatokat, pontozza a reggeli elkészítését, a viseletet, az aratás és a kévék minőségét, a tarló magasságát, a szerszámokat és a kaszakalapálást.
Persze mindig nagyon nehéz dolga van a bírálóknak, így több első, több második és több harmadik helyezés is lesz. Senki nem fog üres kézzel innen távozni – részletezte Ván Jenő.

Azt is megtudtuk, hogy a kereszt tizennyolc kévéből áll és a legtetejére került a papkéve, amit a templom felé fordítottak. Ez azonban tájegységenként változik, mint ahogy a viselet és az aratószokások is.

A rendezvény két helyszínen zajlott. Míg az aratók a szántóföldeken dolgoztak, addig a hűvös sátrak alatt zajlott a főzőverseny a haleszi gazdakör központjában, ahol a kiskunfélegyházi, gátéri, bugaci és petőfiszállási termelők, kézművesek is bemutatkoztak. A fesztivál végül jó hangulatú aratóbállal zárult, ahol a finom falatok mellett hűtött italok kerültek az asztalra és persze nem maradhatott el a zenés mulatság sem.

(Képek: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza)

Címkék: Aratófesztivál

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.