Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2014. Május 30. 19:25, péntek | Életmód
Forrás: Félegyházi Közlöny

Rémes a magyar gyerekek egészségi állapota

Rémes a magyar gyerekek egészségi állapota

A magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak és nem alszanak eleget.

A magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak és nem alszanak eleget - derült ki egy nyolc országban végzett európai kutatásból, amelynek magyar résztvevői közül minden hatodik gyermek túlsúlyosnak, illetve elhízottnak bizonyult.

Az európai fiatalok egészségi állapotának felmérésére indított I Family projektben belga, ciprusi, észt, német, olasz, spanyol és svéd gyerekeket vizsgáltak a magyarok mellett. Mint Molnár Dénes, a Pécsi Tudományegyetem gyermekklinikájának igazgatója a magyar eredményekről a baranyai megyeszékhelyen tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a nemrégiben zárult projektbe mintegy 16 ezer, 18 év alatti gyermeket vontak be. Magyarországon 2323 gyermeket vizsgáltak Zala és Baranya megyében.

A résztvevőktől biológiai mintákat vettek, fizikai, pszichológiai vizsgálatoknak vetették alá őket, kérdőíveket töltettek ki velük, étkezési naplót kellett vezetniük és mérték a fizikai aktivitásukat is. Molnár Dénes utalt arra, hogy a mostani kutatás egy 2007-ben indult sorozat része volt, amelynek lényege, hogy ugyanazokat a gyerekeket vonták be hét évvel ezelőtt és most is a vizsgálatokba A kutatásban részt vevő Kovács Éva az eredményekről szólva elmondta, hogy a vizsgált fiatalok között 10 százalékot képviselt a túlsúlyos, hat százalékot a kifejezetten elhízott gyerekek aránya, ami az európai középmezőnyt jelenti. Kiemelte az eredmények közül, hogy Magyarországon túl sok cukros italt fogyasztanak a gyerekek, a nyolc ország közül a második legrosszabb eredményt értük el ebben a tekintetben.

Az adatok szerint hetente tizenhat alkalommal vesznek magukhoz cukrozott üdítőt vagy tejkészítményt a gyerekek Megjegyezte, hogy Magyarországon különösen alacsony a friss gyümölcs- és zöldségfogyasztás aránya: az ajánlott napi öt adagot csak a gyermekek 8 százaléka veszi magához, eközben az ajánlott napi hatvanperces fizikai aktivitás csak a fiúk 22, a lányok 8 százalékánál valósul meg. Az egészségesnek mondható 10-11 órás alvás pedig csak a gyerekek 10 százalékánál teljesül. Molnár Dénes elmondta, hogy a program végeredménye egy tanulmány, valamint egy olyan kommunikációs stratégia lesz, amely a fogyasztói szokások megváltoztatásán keresztül segít a fiatalok egészségének megőrzésében, egészségi állapotuk javításában.

Az eredmények és a javaslatok eljutnak az Európai Unió, a magyar kormány döntéshozóihoz, és egyszerűsített formában a pedagógusokhoz és a szülőkhöz is. A gyermekklinika igazgatója azt mondta, a mostani vizsgálat rámutatott arra is, hogy az elhízáshoz vezető problémák orvoslásában már egy-egy életmódbeli változás – sport, választékosabb étkezés, több alvás, a cukros italok helyett a vízfogyasztás erősítése – elindításával nagy eredményeket lehet elérni.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.

2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód

A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten

A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.

2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak

2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód

Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket

Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.