Hírek
2019. Január 24. 08:01, csütörtök |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Riasztást adtak ki ónos eső és hófúvások miatt
Csütörtökön nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmeneti szakadozások lehetnek – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Kora délelőttig elsősorban a Dunántúlon lehet elszórtan kisebb havazás, hózápor, majd ott megszűnik a csapadék. Eközben reggeltől délkelet felől egyre többfelé várható vegyes halmazállapotú csapadék, kezdetben ónos eső, illetve szitálás is, majd ismét egyre nagyobb területen havazás lesz a jellemző.
Az északi, északkeleti szél megélénkül, több helyen megerősödik. Főként a Nyírségben és a Zemplén körül a szél a havat is hordhatja. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között várható. Késő estére 0 és -4 fok közé csökken a hőmérséklet.
Kezdetben délkeleten fagyott eső, néhol esetleg ónos eső, a keleti határ mentén akár havas eső is lehet, míg másutt hó valószínű. Késő délutántól mindenütt havazásra vált a halmazállapot. Éjfélig a csapadékzóna hozzávetőlegesen a Komárom-Kaposvár vonalig juthat el, ettől keletre általában lepel – 5, az Alföldön helyenként 5-7 cm közé becsülhető a friss hóréteg vastagsága.
Eleinte az Északi-középhegység keleti részén, majd napközben az Alföld keleti felében a megerősödő északkeleti szél helyenként hófúvást okozhat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
