Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Május 18. 10:18, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Sátortábor a népművészet kedvelőinek

Sátortábor a népművészet kedvelőinek

Ott alvós sátortáborba várják a népművészet és néptánc iránt érdeklődő gyerekeket július 11-15-ig Kiskunfélegyháza első népművészeti táborába.

A „Pattanj Palkó I. Népművészeti Tábor” helyszíne Petőfiszállás, Pálosszentkút Kegyhelye lesz. Az alapötletből – mely Dr. Ónodi Izabella a Sorsocskák Alapítványának elnökének köszönhető – a Padkaporos Néptáncegyüttes táncosai, Tarjányiné Lencsi népdalénekes, néptánc oktató, Kisgyőri Krisztián, Jánosi Ágnes, Mészáros Márta múzeumigazgató (a tábor mentora) összefogásával olyan nyári tábor vázolódott fel, melynek minden színes programja és eseménye élményekben, örömökben gazdag lesz a szervezők reményei szerint.

A remek kikapcsolódási lehetőség mellett az utánpótlás-nevelése is eltökélt szándéka a szervezőknek. A népművészeti programok, kézműveskedés, néptánc tanulása, népi játékok mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a gyerekek tovább tudják vinni a népi hagyományok csodálatos világát, hogy a felnövekvő generációban is képviseltetve legyenek régmúlt világunk kincsei és népművészeti örökségeink – tudtuk meg Dr. Ónodi Izabellától a tábor szervezésének kapcsán.

Kisgyőri Krisztián, a Dudás Kreatív Játszóház vezetője a tábor szakmai részéről annyit már elárult előzetesben, hogy brácsán, hegedűn, nagybőgőn, tangóharmonikán, citerán, furulyán, népi fúvós hangszereken, de akár klarinéton való zenélést is tanulhatnak a táborlakók. A programok tekintetében Krisztián azt is elmondta, hogy a délelőtt folyamán nagyon aktív zenei képzés fog folyni, ami nagyjából egy fél éves zeneiskolai tanulmánynak is megfelel. A napi három órahossza a hangszerek tanulásával nagyon komoly lehetőséget ad a zene iránt elkötelezett gyerekeknek. Természetesen ennek gyümölcsét a tábor végén minden érdeklődő meghallgathatja egy gálaműsor keretében.

Beták Barnabás a Padkaporos Táncegyüttes tagjától megtudhattuk, hogy a gálaműsort a tábor ideje alatt megtanult táncokkal fogják színesíteni a gyerekek. A nagycsoportban mezőségi táncokat, a középhaladóban mezőföldi vagy sárközi néptáncokat fognak tanulni a táborlakók. A záróműsor természetesen a tábor színhelyén a Pálosszentkúti Kegyhelyen lesz, de az esetleges esős időjárás sem fog ki a szervezőkön, mert a Petőfiszállási Művelődési Ház otthont biztosít az eseménynek.

Az előzetes egyeztetéseknek köszönhetően – melyben Szász János, Petőfiszállás polgármestere örömmel ajánlott fel minden segítséget és támogatást - minden bizonnyal vacsorával egybekötött zenés gálára várják a kedves érdeklődőket a tábor zárásakor.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.