Hírek
2017. November 13. 15:27, hétfő |
Helyi
Forrás: Cserkó Fanni
Sikeres volt a KÖSZI nyitórendezvénye
A KÖSZI klub örömmel számol be, az igen sikeres bemutatkozó buliról.
Nagy meglepetés volt számunkra, hogy nem csak a helyi fiatalok, hanem a szegedi és környező településeken élők körében is érdekelt volt a rendezvény. A Heaven Diner, a Süveges Autósiskola, a Sirius Club, a Varázskuckó, és a Félegyházi Termál Parkfürdő nagylelkű felajánlásainak köszönhetően, a résztvevő fiatalok értékes ajándékokkal gazdagodtak. Ám ez még nem minden! Az elmúlt héten a KÖSZI tagjai épp hogy kipihenték a fáradalmakat, egy következő programba vágtak bele. A csapat egy új taggal bővült, és a fiatal fiú, máris feladta a leckét. Barátaival egy karaoke estet szeretne megvalósítani a közgazdasági szakközépiskola tornatermében. A KÖSZI a kezdeményezés mellé állt, és társzervezőként vesz részt a rendezvényen, melynek időpontja, november 23. Minden kedves és vállalkozó szellemű érdeklődőt várunk, de nem csak mikrofonnal! A fiatalok számára elhelyezünk egy ötletdobozt, jegyzettömbökkel és tollakkal. Így tesszük lehetővé, hogy még több programot meg tudjunk valósítani a jövőben.
Cserkó Fanni
ifjúságsegítő
Kiskunfélegyházi Önkéntes Szervező Ifjúság

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
