Hírek
2016. November 13. 11:45, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Sokan megizzadtak a Darvas Iskola mászófalán
A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség magyar bajnoki rendszerében kupaforduló versenynek adott otthont a Darvas Iskola november 12-én (szombaton).
A megmérettetésen U14-ig vettek részt a gyerekek. A legfiatalabb 2009-ben született, a legidősebb 2001-ben, mely 4 korosztályt jelentett a szövetség rendszerében.
Fiúk és lányok is összemérhették tudásukat. Minden versenyzőnek 6 nehézségi feladatot kellett teljesíteniük, mely fizikálisan nagyon megterhelő. Összesen 2 órát kapott mindenki a hat út végig mászásához. A délelőtt folyamán 20 mini és gyermek versenyző vágott neki a mászófalnak. Délután pedig a serdülő és ifi sportolók mutathatták be felkészültségüket és tudásukat.
A nap végére pedig majd ötven sportmászó próbálta meg teljesíteni a verseny követelményeit több-kevesebb sikerrel. Egy-egy egyesülettől 3-5 gyermek érkezett. A félegyháziak kilencen indultak neki a már ismert mászófalnak.
A nap egy gyorsasági felfutó versennyel zárult este, melynek az az érdekessége, hogy a versenyzők a függőleges falra 8-10 másodperces futással jutnak fel.
„Mindenképpen köszönettel tartozunk az önkormányzatunknak a kupaforduló megrendezéséért ugyanúgy, mint az egész éves támogatásért. Ez nagyon nagy segítség számunkra, tekintettel arra, hogy más szponzorra nem nagyon számíthatunk. Városunkban a gyerekek versenyeztetésével az a legfőbb probléma, hogy sokat kell utazni, és amelyik szülő tudja ezt finanszírozni, annak a gyermeke könnyen tud egyre feljebb lépni, amelyik szülő anyagilag nem engedheti meg magának, annak a gyermeke helyben nagyon jó eredményekkel mászik, de más versenyeken nem tud bizonyítani." – tudtuk meg Fábián Józseftől aki a félegyházi sportmászók edzője, a Darvas Iskola testnevelő tanára.
Sajnos a mászó sport népszerűsége városunkban stagnál. pedig a falmászás nem igényel különleges felszerelést legalábbis a mászó részéről elég egy mászócipő, a testhámról, karabinerről és a kötélbeakasztóról majd a teremben gondoskodnak. A falmászás remek kikapcsolódás, melyet a hideg téli időben is lehet űzni. Gyökerei nagyon régre nyúlnak vissza, hiszen akárcsak a futás, alapvető sporttevékenység. Pszichés régiókat is megmozgat, hiszen az ember fokról fokra kell, hogy bebiztosítsa magát, majd újabb fogódzkodót keressen, mindezt azért, hogy elérje célját és a csúcsra jusson. Átmozgatja és fejlődésre serkenti a test minden izomzatát, segít a kitartó koncentráció elsajátításában, növeli az önbizalmat és megteremti a test-lélek harmóniáját. Érdemes elgondolkodni ezeken a pozitívumokon, amikor gyermekünknek (vagy akár saját magunknak) keresünk sportolási lehetőséget.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












