Hírek
2016. December 19. 20:19, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Sorra olvassa ki a könyveket a 90 éves Terike néni
A kis Jézus születésnapja egyben az Övé is. Czibolya Péterné Terike néni 90 évvel ezelőtt december 24-én látta meg a napvilágot.
Városunk vezetése nevében Balla László alpolgármester ma (december 19-én) köszöntötte fel otthonában egy csokor virággal és Orbán Viktor által aláírt emléklappal.
Terike néni mosolyogva, családja körében fogadta vendégeit. Mint azt elmondta, szerencsére mindent el tud látni maga körül. Bevásárol, főz, mos, takarít és mindent megcsinál, ami a ház körül adódik. Rajongásig szereti dédunokáit, ha velük van mindenről megfeledkezik. Így van az olvasással is. Unokája nem győzi hordani a könyveket Terike néninek. Mindent elolvas, ami a keze ügyébe kerül, a romantikusoktól kezdve egészen a fantasztikus könyvekig. Hallása sajnos már nem a régi, de ezt is viccesen úgy mesélte, hogy a híradót szó szerint csak „nézi”. Gyógyszereket ugyan szed, de szerencsére semmi komoly betegsége nincsen. Szerencsére közvetlen mellette lakik unokája és annak családja, így a dédunokákkal nagyon sok időt tud tölteni, akik bearanyozzák a mindennapjait.
Még a mobiltelefont is megtanulta kezelni, így néha már ő csörög rá a húgára egy kis diskurálás erejéig.
A család nagyon nagy szeretettel veszi körül. A karácsony különösen nagy ünnep mindannyiuk számára, hiszen a szenteste egyben Terike néni születésnapja is. Idén is, csakúgy mint eddig, együtt fogják tölteni.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












