Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Szeptember 22. 16:15, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Sportszerekkel, fejlesztő játékokkal gazdagodtak városunk bölcsődéi, óvodái, iskolái

Sportszerekkel, fejlesztő játékokkal gazdagodtak városunk bölcsődéi, óvodái, iskolái

Városunk a Kihívás Napi sorsoláson nagy értékű sportszer utalványt nyert, mely a Challenge Dayre nevezett intézmények között került szétosztásra.

A listából történő választást követően ma (szeptember 22-én) vehették át az ajándékokat a bölcsődék, óvodák és iskolák képviseletében megjelent nevelők a városháza dísztermében.

Városunk vezetése nevében Balla László alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Papp Viktória ifjúsági-, és kulturális referens sorolta fel az ajándékcsomagok tartalmát, valamint azon intézmények neveit, melyeknek nevelői átvehették az alpolgármestertől nyereményeiket.

Idén májusban is csatlakozott Kiskunfélegyháza városa a Kihívás Napi rendezvényhez, miszerint negyed óra sportot kell aznap elvégezni aznap a városban minél több embernek. Ezt az önkormányzat mint nevező dokumentumokkal illetve fényképekkel támasztotta alá. Számos intézmény vállalta ezt a kihívást. Két bölcsőde, hét óvoda, négy általános iskola és egy középiskola azonnal csatlakozott a megmérettetéshez, de később többen is bekapcsolódtak a remek kikapcsolódást nyújtó eseményhez. Noha a délutáni programokat elmosta az eső, de a délelőtt folyamán nagyon sokan tudták teljesíteni a Challenge Day követelményeit. Így a 6. helyen végeztünk a kategóriánkban a települések listáján. Az első három helyezett került díjazásra, de a verseny végén mindig van egy sorsolás, amelyen idén városunk nevét húzták ki.

Az ajándékok közül júniusban tudtak válogatni városunk intézményei, melyeknek az átadására a mai napon került sor. A nyeremények között találhatók játékok és sporteszközök egyaránt, úgy mint libikóka, fejlesztő társasjátékok, labdák, gumilabdák, zsámoly, fejlesztő futóbicikli, úszódeszkák, egyensúlyozó korongok, hajító labdák, ugráló kötelek, röplabdák, stopperórák, vesszőparipák.

Az ajándékok átvételekor láthatóan örültek az intézmények vezetői és minden bizonnyal hasznos szolgálatot fognak teljesíteni minden bölcsiben, oviban és iskolában. Mindezen túl ösztönzőleg is fog hatni a gyerekekre, hogy látható és fogható eredményt is hozott a Kihívás Napi frissítő és egyben kellemes kikapcsolódást nyújtó mozgás.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.