Hírek
2025. Április 11. 12:50, péntek |
Helyi
Forrás: Cs.Adrienn
Süteményeket, sőt még kenyeret is süt Marika néni 90 évesen
90. születésnapját ünnepelte a napokban Csányi Sándorné Polyák Mária. A szép ünnep alkalmából városvezetésünk nevében Balla László alpolgármester kereste őt fel otthonában április 10-én.
Marika néni családja körében mosolyogva fogadta a kedves vendéget és az ajándékba kapott emléklapot a virágcsokorral, majd néhány gondolatban összefoglalta az eltelt kilenc évtized történéseit.
Marika néni 1935. április 6-án, a Félegyháza környéki tanyavilágban jött a világra icipici babaként, a maga mindössze másfél kilójával. Ekkor még nem tudta a családja, hogy amilyen kicsi, annyira erős és életrevaló.
Édesapja Polyák László, földműves és édesanyja Tarjányi Mária elsőszülött gyermekeként csöpp mérete ellenére hatalmas boldogságot hozott a családba. Öccse László egy évvel később, 1936-ban látta meg a napvilágot.
Gyermekkorukra rányomta bélyegét a II. Világháború, így Marika néni mindössze öt osztályt végzett. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy igazi modern nagymama váljék belőle, aki a korunk technikai eszközeit is mesterien használja.
Férjével, Csányi Sándorral, aki mellesleg az öccse jó barátja volt, 1957-ben házasodtak össze és két leánygyermeket neveltek fel. Marika néni élete egyáltalán nem mondható eseménytelennek, hiszen mindig történt vele valami. 33 éves korában egy nagyobb baleset érte, amikor szerencsétlen módon leesett a létráról és több csigolyája is eltört. Felépülése után azonban továbbra is aktív életet élt és él mai napig, hiszen számára nincs lehetetlen.

Életében mindig szorgalmas és szolgálatkész volt, éppen ezért is ismerik őt sokan Kiskunfélegyházán, mégpedig “szemfelszedő” Marika néniként. Hosszú éveken át a Centrum Áruházban javította a hölgyek harisnyát, majd a Víztorony melletti kis trafikba költözött és ott működtette tovább kis vállalkozását.
Férje és édesapja halála óta Marika néni egyedül él, de családjával azóta is kölcsönösen támogatják egymást. Kölcsönösen, mert nyugdíjas évei elején támogatta gyermekeit azzal, hogy vigyázott az unokákra. Mostanában már a családja áll mellette mindenben és segíti már-már körberajongja őt. Marika néni nyugdíjasként sokat utazott és a nyugdíjas klubok aktív tagja volt. A mai napig szívesen beszélget, énekelget és táncolgat. Kora ellenére napjainkban is készít süteményeket készít, sőt a YouTube videók segítségével még a kenyerét is maga süti.
Négy felnőtt unokája van és két dédunkája. Bizony nem kicsik már ők sem, hiszen egyikük 20, a másik pedig 12 éves. Hatukban az a közös, hogy mind imádják az ő szupernagyijukat. Marika néni mindig szívesen látja kis családját és minden látogatásra jut gyermekeinek és unokáinak egy kis harapnivaló, egy-egy kedves szó vagy egy anekdota a régi időkről, amit persze a fiatalok ámulattal hallgatnak.
Marika néni igazi példakép lehet nagyon sok fiatal számára, hiszen ő az, aki sosem adja fel és akkor is életvidám és tud örülni az élet apró örömeinek, ha nem is minden tökéletes. Családjának olyan értékeket adott át, melyre méltán lehetnek nagyon-nagyon büszkék!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
