Hírek
2017. November 08. 08:21, szerda |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Száraz november – egy hónap alkohol nélkül
Idén is megtartják hazánkban a Száraz november nevű kezdeményezést.
Az akció célja, hogy az úgynevezett kockázati ivóknak bemutassa, milyen az élet alkohol nélkül. Szakemberek szerint már egy alkoholmentes hónap is pozitívan befolyásolja egészségünket, sokan pedig a 30 nap letelte után is kevesebbet vagy egyáltalán nem isznak.
A kampány gyökere Angliába nyúlik, ahol lassan egy évtizede rendeznek alkoholmentes kampányt. Ennek keretei között egy hónapig egyáltalán nem fogyasztanak a résztvevők alkoholt.
A Kék Pont Alapítvány két éve csatlakozott ehhez a programhoz, amely illeszkedik az alapítvány öngondozásba, a mértékletességbe vetett projektjéhez – fogalmazott Dávid Ferenc, a Kék Pont Alapítvány biopolitikai szakértője az M1 Híradójában.
A cél, hogy az alkoholhoz fűződő viszonyunkat egy kicsit jobban átlássuk – mondta a szakértő. A program azokat célozza, akiknél fennáll a kockázata annak, hogy a normalizált alkoholfogyasztásukat egy negatív életesemény rossz irányba fordíthatja. Azt szeretnék, hogy ezt megelőzzék, és nagyobb kontrollt gyakoroljanak erőforrásaik felett.
A tapasztalatok egyik része a sóvárgáshoz köthető, az ember jobban megtapasztalja azt, hogy milyen élethelyzetben hiányzik az alkohol, mikor kell nemet mondani rá, és ez milyen reakciókat vált ki a barátokból. A másik fő tapasztalat az alvás minőségének javulása, illetve hogy egy kicsit produktívabbnak érezték magukat a résztvevők – hangsúlyozta a szakértő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
