Hírek
2014. Július 08. 10:08, kedd |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Szélmalmunk a jövőnek
A napokban a Kiskun Múzeumban tett látogatást Gerrit H. Keunen holland malomszakértő, aki a Pajkos-Szabó-féle szélmalom felújításához ajánlotta fel szakmai segítségét.
A nyugdíjas mérnök 35 évet dolgozott Hollandiában a műemlékvédelem területén és a három és fél évtized alatt körülbelül 300 malom technikai felújításában működött közre. Több alkalommal járt Magyarországon, ez alatt felkutatta a még fellehető szélmalmokat. Most Kiskunfélegyházán a városi kórház udvarán lévő Kürtösi féle szélmalmot valamint a múzeumudvaron álló Pajkos-Szabó-féle szélmalmokat vette szemügyre, megóvásának lehetőségeit vizsgálta. Gerrit H. Keunen elmondta, hogy szakmai munkájával, tanácsadásaival szeretné segíteni a malmok megóvását szerte Európában, így hazánkban, valamint Kiskunfélegyházán. Nagy álma, hogy újra működőképes állapotban lássa a mára már lepusztult állagú szerkezeteket. Úgy véli, hogy a szélmalom a 19. század csúcstechnológiája volt egykoron, egy olyan közösségi érték, melyet minden időben óvni, élővé kell tenni a jövő számára.

Nem csak Gerrit H. Keunen, hanem a Kiskun Múzeum munkatársai is fontosnak tartják a szélmalmok védelmét, rekonstrukcióját országos és helyi szinten egyaránt. A Kiskun Múzeum vezetése már elindította a műemlék szélmalmának rekonstrukcióját, amely jelenleg a tervezés és a kivitelezés költségvetésének szakaszában tart – egyelőre anyagi forrás hiányában. Reményeik szerint pályázati lehetőséggel, és – számításba véve a holland szakértő tudását is – a megfelelő kivitelezési szakértelemmel megvalósulhat a Pajkos-Szabó-féle szélmalom rendbetétele.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
