Hírek
2018. Szeptember 10. 13:21, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Kapálgat és szemüveg nélkül olvas újságot 90 évesen Marika néni
Családja és szomszédjai körében, vidáman várta kedves vendégét a szépkorú Marika néni. Pezsgővel, tortával, süteménnyel és sültes tállal kínálta az érkezőket.
A 90. születésnapját ünneplő Túróczy Dezsőnét városvezetésünk nevében Balla László alpolgármester köszöntötte fel és ajándékként egy csokrot, valamint Orbán Viktor miniszterelnökünk által aláírt oklevelet nyújtott át.
Túróczy Dezsőné 1928. szeptember 8-án született.
1945. decemberében ment férjhez, majd 1947 január 06-án született kislánya, kisfia pedig 1954 március 31-én.
Sajnos Marika néni férje 48 éves korában agyvérzést kapott és lebénult. Marika néni ápolta őt, egészen 1990 telén bekövetkezett haláláig.
Marika néni 1983.szeptemberben vonult nyugdíjba az 1977-es vegyvédelmi alakulattól Kiskőrösről, de azóta is aktív életet él. Három naponta főz és a társasház kertjét is ő tartja rendben. Ahogy a szomszédok mondták: „Ha nem találjuk őt a lakásban, akkor rögtön a garázsok mögött keressük a kis kertben, ahol kapálgatni szokott.”
A sok gyógyszer és a gyenge szíve ellenére Marika néni nagyon jó egészségnek örvend. Hálával emlegeti orvosát, dr. Perlaki Pált, aki annak idején beutalta Szegedre a kardiológiára.
Óriási akaraterejének és elszántságának köszönhetően a műtétből is gyorsan felépült. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a rehabilitációs gyakorlatokat – noha néha fogszorítva, de végrehajtotta – és szót fogadott ápolóinak és orvosainak.
Azóta sem hagyná ki a napi sétát reggeli után. Mióta megműtötték a szemét, azóta szemüveg nélkül is tökéletesen lát még olvasni is. Bevásárolni is eljár, sőt a házimunkát is maga végzi, de elmondta, hogy sok segítséget kap a Kiskunfélegyházán élő unokáitól. Természetesen fiára és családja is mindenben számíthat a távolság ellenére is (ők Kiskőrösön laknak).
Marika néninek 5 unokája és 7 dédunokája van, akiknek a fotói a szoba falát ékesítik. A 90. születésnapjára a családtól kapott egy kis papagájt is, akivel nagyon szeret foglalkozni. Mint ahogy azt elmesélte, korábban (mikor még férje is élt) volt egy szép tarka papagája, ami beszélt is. Mikor elpusztult, akkor úgy döntött, hogy nem kell többé tollas jószág a lakásba. Az új jövevényt mégis örömmel fogadta és pár nap alatt nagyon megszerette.
Marika néni a társasházban mindenki kedvence. Sok jó szándékú szomszéd veszi őt körbe. „Manyika és Kiss Kálmán mindenben segítségemre vannak, bármi is legyen az. Ezúton is köszönöm nekik nagyon!” – mondta mosolyogva Marika néni a születésnapi köszöntésen, ahol természetesen a kedves szomszédok is tiszteletüket tették és pezsgővel koccintottak a kedves idős asszony egészségére.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












