A félszeg mosoly, ami egy gyerek szemében bujkál, amikor a Mikulás elé járulva komolyan és tulajdonképpen visszavonhatatlanul ígéri meg, hogy eztán annyira jó lesz, hogy az szinte nem is mérhető, nos az a mosoly tényleg örökre a lelkünkbe ég. Az a néhány perc, amíg a Mikulás nagy éjszakáján lábujjhegyen haladva a gyerekszobában, az ablakba rejtjük az ajándékokat, és még ennél is halkabban kortyoljuk a Mikulásnak szánt tejet, tömjük zsebünkbe a süteményt, majd lopódzunk vissza az ágyba – mindent megér. A reggeli csodálkozó tekintet, a játék, az öröm pedig a mi ajándékunk. Vagyis inkább a Mikulásé, hiszen ő az, aki egy éjt nappallá téve a föld minden gyerekét megajándékozza évről évre…

Szent Miklós legendája valójában a halála után nem sokkal kezdődött. Halálának napja, azaz december 6-a mégis az öröm ünnepe lett, talán pont úgy, ahogy Müra városának püspöke mindig is szerette volna. Hiszen az ő élete a szeretetről és a nagylelkűségről szólt.

Valójában kevés feljegyzés áll rendelkezésre, hogy kideríthető legyen, mikor is született pontosan Szent Miklós, bizonyos források Kr.u. 245-öt jelölik meg, s ha ez így van, akkor a püspök 98 évesen hunyt el, hosszú és békés öregkor után.

Miklós a kis-ázsiai Patarában látta meg a napvilágot, jómódú családba született. Csakhogy ő már gyermekkorában elfordult a világi hiúságoktól, és az aszkéta élethez vonzódott, miután pedig szülei meghaltak, püspöki hivatalt viselő nagybátyja gyámsága alatt egyházi pályára is lépett. Miklós fiatalon bejárta a Szentföldet és Egyiptomot, majd hazatért Kis-Ázsiába, és Müra (Törökország) városának püspöke lett.

Püspökké választásához legenda fűződik, égi jelre választották meg. A városban akkortájt a püspökök rendszeresen váltogatták egymást. Egy alkalommal a tisztért való versengésben már nem tudtak megegyezni, így az egyik főpap látomására a püspöki kar azt határozta, az lesz Müra városának püspöke, aki “felszentelt papként elsőnek jön be a városkapun.” Ekkor érkezett a városba a jeruzsálemi zarándok útról hazafelé tartó Miklós pap. Bár nem értette, hogy miért fogadták főméltóságként és vezették a püspöki kar elé, de végül püspökké választották. 52 évig töltötte be ezt a szerepet.

Gyermekek barátja, a hajósok és a vándordiákok patrónusa

Miklós püspök egyszerűen élt, gyakran sétált a városban, beszélgetett gyerekkel, felnőttel, elesettel, beteggel és még gyakrabban ajándékozta meg őket. Így nem volt nehéz kideríteni, hogy ki lehetett az a jóságos piros kabátos idős férfi, aki egyszer egy elszegényedett háromgyerekes családot mentett meg. A püspök egyik szomszédja a nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarta küldeni lányait, de valaki három kis zsák aranyat dobott be az ablakukon. Az egyik zsákban pedig egy olyan darab volt, amit az egyik kereskedő ajándékozott a püspöknek egy szerencsés üzletkötés után – ekkor már egyértelmű volt, hogy kis segítette ki őket a bajból.

Egy másik esetben pedig Bizáncba tartó hajósoktól szerzett élelmet éhező városának. A tengerészek vonakodva, de adtak a gabonájukból, a szentnek köszönhetően pedig nem kerültek bajba, ugyanis a hiányzó rakományt egy ismeretlen kéz pótolta az úton. Szent Miklósról emellett számos olyan legenda is fennmaradt, amelyben ártatlanul elítéltek mellett állt ki, vagy pedig bűncselekményt – gyilkosságot – derített fel, és fordított vissza imái erejével.

Tisztelete a VI. századtól Keleten és Nyugaton egyaránt elterjedt. A bizánci birodalomban már nagyon korán tisztelték. A IX. század előtt Oroszország védelmezője lett a tatárok ellen és minden más ellenséggel szemben. Nyugat-Európának is az egyik legnépszerűbb szentje lett, a házasság és az anyaság oltalmazója, a gyermekek barátja, a hajósok és a vándordiákok patrónusa.

Szent Miklós ünnepe, azaz Mikulás már a karácsony bevezetése, hagyományai összesimulnak a karácsonyi ünnepkörrel. Hazánkban a 19. századtól kezdve ünneplik, hogy december hatodikának reggelén millió gyerek kiáltsa egyszerre, megjött a Mikulás!