Városlista
2025. május 28, szerda - Emil, Csanád

Hírek

2016. Május 04. 16:26, szerda | Helyi
Forrás: Barna Imre

II. SZÉP Kihívás kerékpáros teljesítménytúra

II. SZÉP Kihívás kerékpáros teljesítménytúra

A Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete 2016. május 8-án másodszor szervezi meg a SZÉP Kihívás kerékpáros teljesítménytúráját.

A próbatétel nem kicsi, 214 kilométert kell 12 óra alatt tekerniük a vállalkozó szellemű bringásoknak, mégis komoly mezőny gyűlt össze már tavaly is, több mint 120 résztvevő birkózott a feladattal, idén pedig már most közel 200 nevezőnk van.

A teljesítménytúra Kecskemét városa körül zajlik, annak közigazgatási határain kívül, alacsonyforgalmú közutakon. Kecskemétről indul, és oda is érkezik vissza, tulajdonképpen körberajzolja a várost, és a nap folyamán számos környező települést érint, köztük Kiskunfélegyházát is. A SZÉP Kihívás egyben felkészülés is a késő tavasszal, kora nyáron megrendezésekre kerülő egynapos Balaton-kerülésekre, ahol ugyanez a szimbolikus 200 km vár a résztvevőkre, azzal a különbséggel, hogy ott körülményesebb menet közben meggondolni magunkat, itt viszont tét nélkül tesztelheti le magát bárki, hiszen a kialakítás lehetővé teszi, hogyha valaki végzetesen elfáradna, kis pihenés után gyorsan visszaérhessen a túraközpontunkhoz. Kiskunsági Balaton-kerülés, tó helyett Kecskemét körül az alföldi rónákon.

A végén emléklapokat osztunk, illetve díjazzuk a legfiatalabb és legidősebb résztvevőket. Sorrendet nem hirdetünk, ezzel is kiemelve, ez nem verseny, hanem hagyományos értelemben vett teljesítménytúra, ahol önmagunk legyőzése a cél. A véghezvitt hőstett értékét külön kiemeli, hogy a sikeres teljesítőket a Rióba készülő paratriatlon világbajnokunk, Boronkay Péter várja a túraközpontunkban egy meglepetéssel.

A Magyarvíz Kft. egy raklapnyi Primavera ásványvízzel készül az eseményre, a Félegyházi Pékség péksütivel vár mindenkit Kiksunfélegyházán, az Univer Coop Zrt. pedig müzli- és csokiszeletekkel segít a kalóriavisszapótlásban. De támogatóink között tudhatjuk még a Repro Balatont, a VT Veres Kft.-t, illetve a Szép Kerékpár Szaküzlet és Szervizt.

A civilizáció kényelméhez szokva keressük-kutatjuk folyamatosan a kihívásokat, hogyan lehet kipróbálni, mire képes a sokkal szélsőségesebb terheléshez tervezett testünk, hol vannak a határaink. Már száz kilométerre is azt gondolhatnánk, hogy nem hétköznapi elvetemültség szükséges hozzá, hiszen olyan, mintha valaki Kecskemétről Budapestre, egészen a Lánchídig tekerne, pedig kényelmes tempóban ez a lehetőség bárkiben ott lapul. Ezt megduplázni, mindössze 12 óra alatt, az már komoly sportteljesítmény, dicsőség, igazi kihívás, SZÉP Kihívás.

Hivatalos kiírásunk itt található: http://kerekparosklub.kecskemeten.hu/hir/szep-kihivas-kerekparos-teljesitmenytura-2016-hivatalos-kiiras

Ne feledd, május 8-a a Győzelem Napja. A Te győzelmedé, ott a helyed!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 28. 15:02, szerda | Helyi

Kiváló diáksportolók részesültek városi elismerésben

Kiemelkedő sporteredményeik elismeréseként jutalomban részesítette a város önkormányzata azokat a fiatalokat, akik példás kitartással és elhivatottsággal öregbítették iskolájuk és településük hírnevét.

2025. Május 27. 09:51, kedd | Helyi

Országos őzgida- és fészekaljmentési akcióprogram indul

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet drónszakbizottságának javaslatára idén egy hosszútávú gidamentési program kerül meghirdetésre a vadászatra jogosult szervezetek számára.

2025. Május 26. 11:30, hétfő | Helyi

Futóverseny miatt útlezárások várhatóak Kiskunfélegyházán

A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2025. május 31-én szombaton délelőtt Kiskunfélegyháza belvárosában.

2025. Május 26. 10:50, hétfő | Helyi

Tanév végi táncgálát tartottak a művelődési központban

Teltházas közönség előtt tartotta a Padkaporos Táncegyüttes és a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata közös tanévzáró táncgáláját május 24-én a Móra Ferenc Művelődési Központban.