Hírek
2020. Október 24. 14:24, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Szigorúbb szabályokat szeretnének a boltosok
A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő dolgozók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat, akárcsak a vásárlók.
A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák a kiskereskedelem munkavállalói, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban is a kockázati tényezők - közölte a Magyar Nemzettel Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.
A napilap szombati számában olvasható cikkben az elnök közölte: az érintettek szerint az első hullám legmagasabb esetszámait már meghaladó mostani járványban kritikus a bolti helyzet. A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő dolgozók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat, akárcsak a vásárlók – jelezte, hozzátéve, hogy ezúttal az influenzaszezon is ráerősít az aggodalmakra.
Egyes korosztályokban most is fokozott a veszély a koronavírus-fertőzésre, ezt nem szabad elfelejteni. Néhányan még mindig hajlamosak könnyelműen venni, hogy tavaszhoz képest sokkal inkább jelen van a vírus minden nyilvános helyen, sőt otthon is.
Az ugyan hetek óta megfigyelhető, hogy az idősebbek inkább a délelőtti órákat választják a nyugodt, tömegmentes vásárlásra, de például a pénteken kezdődött iskolai őszi szünet megint fordíthat egyet a fogyasztási szokásokon, amire ilyen gyorsan változó időkben érzékenyen reagál a kiszolgálói oldal – fogalmazott a szakszervezet vezetője. Megemlítette, hogy az otthon maradt gyerekek más felügyelet híján a szüleikkel együtt járhatnak majd bevásárolni, amihez a maszkot a hat évnél idősebbeknek már kötelező viselni.
A szakszervezet elnöke szerint a nagyobb embertömegeket vonzó helyeken, például a napi bevásárlásokkor megfontolandó lehet a romló víruskörülmények elleni újabb intézkedés. Az ellátási lánc azon szereplői, akik a pénztárakban, az ügyfélszolgálatokon, a pultok mögött, polcok között vagy éppen a raktárakban, a logisztikai bázisokon, a szállító járművekben, valamint az online kiszolgálásban dolgoznak, a járványidőszakban nagyon fontos közreműködők.
Ugyanis fontos, hogy a helyzet fokozódásával se tapasztaljanak semmi fennakadást a vásárlók - mondta Bubenkó Csaba, aki szerint az érintettek már bizonyítottak, de már látható, hogy az év végi ünnepi bevásárlási szezonban még nagyobb szükség lesz rájuk. Holott sokan közülük már most hajszoltak, elfogytak a szabadságaik, és folyamatos nyomást jelent a számukra, hogy egész nap maszkban vannak, mégis nagyobb a megbetegedésük esélye – írja a Magyar Nemzet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
2025. November 10. 09:43, hétfő | Helyi
Nagy sikerrel zárult Fricska Irén El Camino úti beszámolója
November 6-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fricska Irén vetítéssel egybekötött úti beszámolójára.
