Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2018. Augusztus 14. 12:05, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

Szórakozás közben tanultak az öko-élménytábor résztvevői

Szórakozás közben tanultak az öko-élménytábor résztvevői

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár július 16-20-ig „Zöld nyomon járunk” címmel öko-élménytábort szervezett az általános iskola felső tagozatosainak.

Hétfőn Herczeg Sándort és feleségét Zsuzsát látogatták meg a táboron résztvevő diákok. Itt a méhészkedés fortélyaival ismerkedtek meg a fiatalok. Így megtudhatták azt is, hogyan készül például a méhviasz gyertya. Ezen a napon az ebéd elfogyasztása után a kis csapat tapasztalatszerző körútja Bitó-Galló Orsolyához és édesanyjához vezetett, ahol a farm, valamint a kecske- és tehéntenyészet megtekintése után tanulmányozhatta a sajtkészítést és szappankészítést is.

Kedden az első program a 3D Street Art Aszfaltfestészet volt, melyen a Holló László Képzőművész Kör tagjának, Rátkai Zsuzsának irányítása alatt Petőfi természettel kapcsolatos verseinek megjelenítésére vállalkoztak a tábor résztvevői. Délután pedig „A parlagfű” című előadást hallgatták meg Görögné Goór Emese az ÁNTSZ munkatársától, valamint közvetlen beszélgetést folytattak Nagy Ágnessel, Kiskunfélegyháza főkertészével Kiskunfélegyháza zöld övezetének kialakításáról.

A fiatalok számára a szerdai nap volt a tábor csúcsa, amikor is Rátkai Tamással a Kiskunfélegyházi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesületének tagjával találkozhattak, aki kutyakiképző és egyben tenyésztő is. Az élménydús programot követően pedig a Szentesi úti Állatorvosi rendelőt meglátogatásával zárult a délelőtti program, ahol Pozsár Miklós állatorvos és Belecz Natália önkéntes jóvoltából két vizsgálatot is láthattak a gyerekek. A délután kavicsfestéssel és növényekből, figurákból mini kertek készítésével telt, végül pedig a Petőfi Moziban a Hotel Transylvania Szörnyen rémes vakáció című filmjét nézhették meg lazításul a tábor diákjai.

Csütörtökön a MEZGÉ Tangazdaságába kerékpároztak ki a fiatalok, ahol az állatok, növények megtekintése után kocsikázással és a mezőgazdasági gépek kipróbálásával múlatták az időt. Emellett saját készítésű bodzás-mentás üdítőt és meggy, valamint barack lekvárt kóstolhattak a táborozók. Az ebéd elfogyasztása után a lelkes csapat ellátogatott a Fidó Bácsi Közhasznú Alapítvány és HEROSZ kiskunfélegyházi Szervezetének telephelyére ahol Bay Dia a menhely vezetője fogadta őket, s mutatta be az ott folyó munkát.

A tábor zárónapján pénteken a Szalai busz jóvoltából Poroszlóra utaztak a fiatalok a Tisza-tavi Ökocentrumba, ahol végigjárták a 7 szintes épületet, az abban lévő tropicáriummal és terráriumokkal, de felmentek a kilátóba és megnézték a vadasparkot is. Lazításként pedig kipróbáltak jó pár játszóteret köztük a vizeset is és hajókáztak a Tisza-tavon, valamint 3D-s moziban megnézték a Tisza-tó élővilágáról készült filmet.

Az érdekes programokból látható, hogy egy percre sem unatkoztak a táborban részt vevő fiatalok, nem csoda, hogy arra a kérdésre: „Melyik nap tetszett számukra a legjobban?” nagyon nehezen válaszoltak. Végül egyöntetűen a szerdai nap mellett döntöttek, amikor Rátkai Tamás kutyakiképző és ebtenyésztő ismertette meg a fiatalokat a négylábú barátainkkal való bánásmóddal.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.