Hírek
2019. Március 26. 16:05, kedd |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Támogatja az óraátállítás eltörlését az Európai Parlament
Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését kedden az Európai Parlament (EP).
A strasbourgi plenáris ülésen 410:192 arányban megszavazott határozat értelmében azok az uniós országok, amelyek a nyári időszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanák át utoljára az órát, a téli időszámítást preferálók pedig 2021 októberében.
A képviselők emellett egymás közötti egyeztetésre kérik a tagállamokat és az Európai Bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek.
Mint írták, a bizottság az irányelv hatályba lépésének legfeljebb egyéves halasztását javasolhatja, ha úgy látja, hogy a tagállami tervek jelentős és folyamatos fennakadást okoznának a belső piac működésében.
Az Európai Bizottság eredeti javaslata szerint idén állították volna át utoljára az órákat az EU-ban, de ez egyes tagországok fenntartásai miatt már biztosan nem tartható, így az új céldátum 2021. A kérdésben az EP-nek még az uniós társjogalkotó szervvel, a tagállami kormányokat tömörítő tanáccsal is meg kell állapodnia.
Sajtóhírek szerint többek között Belgium, Ciprus, Franciaország, Lengyelország, Magyarország és Portugália a nyári, Dánia, Finnország és Hollandia viszont a téli időszámításra való átállást támogatja. A brüsszeli testület konzultációt indított az ügyben, amelyen 4,6 millióan fejezték ki véleményüket, s mintegy 84 százalék a megszüntetés mellett foglalt állást.
Ezen javaslat támogatói szerint az Európai Unióban egységesen márciusban, valamint októberben esedékes óraátállítás káros hatással van az egészségre, az elérhető energiamegtakarítás viszont ezzel szemben elenyésző.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
