Városlista
2026. február 8, vasárnap - Aranka

Hírek

2025. Május 26. 10:50, hétfő | Helyi
Forrás: Cs.Adrienn

Tanév végi táncgálát tartottak a művelődési központban

Tanév végi táncgálát tartottak a művelődési központban

Teltházas közönség előtt tartotta a Padkaporos Táncegyüttes és a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata közös tanévzáró táncgáláját május 24-én a Móra Ferenc Művelődési Központban.

A Városalapítók Hete rendezvénysorozat részeként rendezték meg "Lám én tudok táncolni, itt maradok mulatni!" című estet, melynek nyitányaként Kulcsár Erika, a gála háziasszonya köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Jankovszki Zoltánt, a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóját, hogy nyissa meg a rendezvényt.

Az igazgató beszédének nyitásaként visszaemlékezett arra, hogy 50 évvel ezelőtt általános iskolás korában ugyanezen a színpadon állt és botos, illetve üveges táncot ropott az osztálytársakkal, a lányok pedig kalocsai párnástánccal bűvölték el a közönséget. Kifejezte, hogy milyen megható érzés fél évszázad elteltével ugyanezen a színpadon állni és megnyitni ezt a nívós eseményt. Ezt követően felhívta a figyelmet arra, hogy arra a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola idén ünnepli 25 éves fennállását. Elmondta, hogy feleségével, Andreával alapították meg ezt az iskolát azzal a céllal, hogy a környező településeken és Kiskunfélegyházán is a művészetekre neveljék a gyerekeket. A zene szeretetére való nevelés mellett a kezdetektől fogva fontos volt számukra a tánc is, benne pedig a néptánc. Örömét fejezte ki, hogy a két néptánc tanár, akikkel annak idején megkezdték a közös munkát - Jánosiné Gyermán Erzsébet és Jánosi Benő - is jelen tudnak lenni a gálán.

Az igazgató beszédében megemlékezett a néptáncegyüttes egyik alapító tagjáról, Kasza Ákosról is, aki sajnos már nincs közöttünk, de munkássága örökre része marad a közösség történetének. Zárásként köszönetet mondott a pedagógusoknak, szülőknek, a Móra Ferenc Művelődési Központ munkatársainak és mindazoknak, akik segítették a gála megvalósítását.

A folytatásban sorra léptek színpadra a félegyházi, kunszállási és fülöpjakabi csoportok, akik különböző tájegységek jellegzetes táncait megidézve – Somogytól Sárközön át Felcsíkig – szórakoztatták a nagyérdemű közönséget, akik vastapssal jutalmazták a nívós előadásokat.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 05. 09:01, csütörtök | Helyi

Szegedi fővonal: baleset miatt hosszabb eljutási idő, pótlóbusz

A szegedi fővonalon a délelőtti órákban hosszabb eljutási időre kell számítani, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszok szállítják az utasokat baleseti helyszínelés miatt.

2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi

Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén

A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.

2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi

Jótékonysági motorozás a legkisebbekért

2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.