Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2015. Január 19. 18:00, hétfő | Helyi
Forrás: Orientpress Hírügynökség

Tavaly 1 milliárddal több jutott az iskolagyümölcs programra

Tavaly 1 milliárddal több jutott az iskolagyümölcs programra

Az iskolagyümölcs-programban jelentős előrelépés történt tavaly, hiszen a 2014-ben folyósított mintegy 2,72 milliárd forint közel 1 milliárd forinttal haladta meg a 2013-ban kifizetett támogatások összegét.

Az iskolagyümölcs-programban jelentős előrelépés történt tavaly, hiszen a 2014-ben folyósított mintegy 2,72 milliárd forint közel 1 milliárd forinttal haladta meg a 2013-ban kifizetett támogatások összegét.

Ennek hátterében a szaktárca rendeletmódosítása áll, miszerint nemcsak az általános iskola 1–4. évfolyamán, hanem az 5–6. évfolyamon tanuló gyermekek, valamint a nyolc évfolyammal működő középfokú nevelési-oktatási intézmények 1–2. évfolyamán tanuló gyermekek is a támogatás kedvezményezettjei lehettek.

A Földművelésügyi Minisztérium a program segítségével az iskolai tanulók egészséges táplálkozása mellett a helyi termelők tevékenységét is támogatja.

Az iskolagyümölcs-programban a 2012/2013-as tanévben szállítási időszakonként átlagosan 341 ezer kisdiák, a 2013/2014-es tanévben már 538 ezer tanuló kaphatott friss zöldséget, gyümölcsöt vagy zöldség- illetve gyümölcslét.

A legkedveltebb termékek az alma, a körte és a különböző zöldség- és gyümölcslevek voltak, emellett még sárgarépa, paprika, paradicsom, szilva, földieper, nektarin és cseresznye került a gyermekek asztalára.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.