Hírek
2020. Július 22. 08:30, szerda |
Helyi
Forrás: Fábián Adrienn
Tenisz versenyt rendeztek a gyerekeknek
A Jogging Plus Sportegyesület idén nyáron is megrendezte a gyerekek számára a Jogging Kupa Play and Stay teniszversenyét.
A versenyre harminckilenc 7 és 11 év közötti gyermek nevezett, akik három korcsoportban (piros, narancs és zöld pályán) mérték össze rátermettségüket, technikai tudásukat és felkészültségüket.
A kiskunfélegyháziak mellett Békéscsabáról, Bajáról, Sarkadról, Pécsről, Balatonalmádiról, Kecskemétről, Orosházáról, Gyuláról és több budapesti egyesülettől érkezett sportolók színesítették az indulók listáját.
A helyszínt - mint minden évben, idén is - a Félegyházi Termál Parkfürdő melletti teniszpálya szolgáltatta és szerencsére az időjárás is kedvezett az izgalmas programnak, melyről minden résztvevő emlékéremmel térhetett haza, illetve kategóriánként az első 3 helyezett kupát is kapott.
A FORNETTI Kft. jóvoltából a versenyzőknek és a szurkolóknak süteményt kínáltak a szervezők, melyért ezúton is köszönetüket fejezik ki.
A színvonalas versenyen a Jogging Plus Sportegyesület tagjai is eredményesen szerepeltek:
Piros fiú: 1. hely Rekedt Zoltán
3. Horvath Dániel
5. Kecskeméti Balázs
Narancs fiú: 4. Farkas Máté
Zöld fiú: 2. Horváth Döme
Felkészítő edző: Rekedt Zoltán
Információ: Rekedt Zoltán, Kószó Éva
Kép: Kószó Éva, Fábián Adrienn
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












