Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Február 23. 14:23, kedd | Helyi
Forrás: hazipatika.com

Tényleg veszélyesek az amalgámtömések?

Tényleg veszélyesek az amalgámtömések?

Az amalgámtöméseket régóta használják a fogorvosok, de az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a népszerűségük. Valóban tartanunk kell tőle?

Az amalgám tulajdonképpen egy higany alapú ötvözet, melyet évszázadok óta alkalmaznak a fogak tömésére. A higany mellett tartalmazhat ezüstöt, rezet vagy ónt. Az amalgámtömések népszerűsége olcsóságukban, egyszerű alkalmazhatóságukban, strapabírásukban rejlik, ugyanakkor nagyon sok kérdést is felvet az amalgám használata.

Az almagámot sok szakértő meglehetősen kockázatosnak tartja, mert a benne lévő higany lassan mérgezheti a szervezetünket, és olyan súlyos betegségek kialakulásának rizikóját is megnövelheti, mint az Alzheimer-kór vagy a szklerózis multiplex. A higanynak ráadásul a környezetünkre is komoly hatása lehet, és néhány évvel ezelőtt az ENSZ országai nemzetközi megállapodást kötöttek a higany használatának visszaszorításáért - ebbe pedig a fogászati célú használat is beletartozik.

Az amalgám fogtömésekből ugyanis lassan, de folyamatosan higany kerülhet a szervezetünkbe. A higany pedig kifejezetten mérgező hatású lehet, például károsíthatja a veséket vagy az agyat. Több kutatás ugyan bizonyította, hogy a tömésekből a szervezetünkbe kerülő káros anyagok mennyisége nem éri el a kockázatos mértéket (kivéve azoknál, akik allergiásak a higanyra), és nincs egyértelmű összefüggés a súlyos betegségek és a fogtömések között, a hivatalos állásfoglalások szerint sem jelent veszélyt az amalgámtömés az egészségre, sok szakember mégis az amalgámtömések használatának visszaszorítását javasolja.

Egyáltalán nem ajánlatott az amalgámtömések alkalmazása várandós nőknél, illetve hat éven aluli gyermekeknél. Több állam, így Kanada, Németország és Ausztria is azt ajánlja, hogy ne alkalmazzanak amalgámtömést a súlyos vesebetegségben szenvedőknél, illetve a fémallergiásoknál. Norvégiában és Svédországban pedig néhány éve betiltották a legtöbb higanytartalmú terméket, így az amalgám fogtöméseket is.

Ha tehát valakinek amalgám fogtömései vannak, nem kell azonnal a fogorvoshoz rohannia, azok ugyanis - hacsak nem allergiás a fémekre - valószínűleg nem jelentenek egészségügyi kockázatot, főleg, ha a tömések jó állapotban vannak és alattuk nincs szuvas rész. Az amalgámtömések eltávolítása során ugyanis egészséges fogrészeket is elveszíthetünk, sőt az eltávolítás során akár jóval több veszélyes higany juthat a szervezetünkbe, mint akkor, ha az amalgámtöméseket békén hagytuk volna. Természetesen, ha valaki úgy gondolja, hogy érzékeny az amalgámra, esetleg esztétikai okok miatt döntene a fémszínű tömések eltávolítása mellett, a legjobb, ha egyeztet erről a fogorvosával.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.