Hírek
2014. Szeptember 30. 11:35, kedd |
Helyi
Forrás: BMRFK
Tettenérte a nyomozócsoport a betörő párost
Olyan gyorsan elfogták a kecskeméti rendőrök a tolvajokat, hogy a párosnak még ideje sem volt levenni magáról a betörésnél használt kesztyűket és maszkot.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság illetékességi területén 2014 tavaszától több betöréses lopás történt. Az ismeretlen tettesek főként gazdasági társaságok irodáiba törtek be, ahol többek között páncélszekrényeket nyitottak fel és zsákmányul készpénzt vittek magukkal.
Az elkövetők beazonosítása és elfogása érdekében a Kecskeméti Rendőrkapitányságon egy nyomozócsoport állt fel. A nyomozók a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival tartott akció során 2014. szeptember 27-én 1 óra 30 perckor Kecskeméten, a Könyves Kálmán körúton tetten érték K. Zoltán 39 éves, valamint K. Roland 34 éves kecskeméti lakosokat, akik éppen két a körúton lévő céghez törtek be. A férfiakon még rajta volt a maszk, valamint a kesztyű, továbbá náluk volt az eltulajdonított több százezer forint.
Az egyik férfinél megtartott házkutatás alkalmával bizonyítékként, illetve a kármegtérülés érdekében a rendőrök lefoglalták a lakásban található valamennyi új berendezési tárgyat.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfiakat. A terheltek őrizetbe vételét követően kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2014. szeptember 29-én elrendelt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
