Hírek
2020. Március 24. 16:20, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Tizenötezer forintra nő az érintéses fizetések határa
Ötezerről tizenötezer forintra emelkedik a PIN-kód nélkül is engedélyezett, érintéses fizetési kártyás vásárlások összeghatára április 15-től.
Ezzel becslések szerint a vásárlások csaknem 90 százalékánál a vevőnek nem kell megérintenie a POS-terminált – közölte kedden a Pénzügyminisztérium, emlékeztetve, hogy ez az intézkedés is a járvány lassítását szolgálja.
A PM felhívja a figyelmet arra is, hogy Magyarország kormánya folyamatosan figyelemmel kíséri a korona-vírus járvány okozta gazdasági helyzetet, vizsgálja a beérkező javaslatokat, egyeztet a piaci szereplőkkel, és megteszi a szükséges intézkedéseket. A vírus elleni küzdelem része – többek között – a készpénzmentes fizetés arányának jelentős növelése, a fizikai kapcsolatok minimalizálása a fizetések során.
A kormány ennek érdekében a veszélyhelyzetre tekintettel megemeli a köznyelvi nevén pay passos fizetések értékhatárát 5 ezer forintról 15 ezer forintra. Ezzel a lépéssel a várakozások szerint a vásárlásoknak már közel 90 százaléka, mintegy 670 millió darab tranzakció történhetne a POS terminál fizikai megérintése nélkül.
A jogszabály módosítása rövid felkészülési időt ad a bankoknak és a kártyatársaságoknak. Az új értékhatár 2020. április 15-től lép életbe.
A járványügyi helyzettől függetlenül figyelemmel kell lenni a pénzügyi biztonságra is, így továbbra is él az a biztonságot szolgáló általános szabály, hogy a PIN-kódot időközönként még az érintőkártyás vásárlásakor is meg kell adni.
Így biztosítható, hogy egy ellopott kártyával ne lehessen korlátlanul visszaélni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
