Hírek
2016. Június 12. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Több mint 100 versenyző indult a Kuchinka Vilmos Emlékversenyen
Immáron 13. alkalommal rendezte meg a Kiskunfélegyházi Úszó Egyesület a Kuchinka Vilmos Emlékversenyt június 11-én (szombaton).
Kiskunfélegyházán pezsgő sportélet folyik. Mindenféle sportágban indulhatnak a versenyzők. Ennek egyik népszerű szegmense az úszósport, mutatja ezt az tekintélyes létszám, ami ezúttal is megjelent Félegyháza szép hagyományaira visszatekintő versenyén. Remélhetőleg a jövő bajnokait is itt köszönthetjük a medence startkövein a mai megmérettetésen – mondta Szamosi Endre önkormányzati képviselő verseny nyitásaként.
Kiskunfélegyháza legrangos
abb utánpótlás úszóversenyére 7 csapat, több mint 100 tagja nevezett. Elsőként az újoncok mutatták be nemrégiben megszerzett tudásukat, majd ezt követték sorban a különféle versenyszámok.
Az időjárás szerencsére kegyeibe fogadta a jeles napot, hiszen szikrázó napsütés kísérte a versenyt mindvégig.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












