Hírek
2017. Március 04. 12:00, szombat |
Helyi
Forrás: origo.hu
Több mint 1500 milliárdnyi vasútfejlesztés a következő években
Több mint 1500 milliárd forintnyi vasútfejlesztés indul el vagy fejeződik be a következő években hazai és európai uniós forrásokból, valamint kínai hitelből
– mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára.
Mosóczi László ismertette, hogy az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 2. prioritásának teljes kerete nettó 459 milliárd forint, amit a hazai vasúti törzshálózat felújítására fordítanak. AZ IKOP 4. prioritása nettó 331 milliárd forintot tartalmaz, és az elővárosi vonalak és vasútállomások korszerűsítését célozza.
Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) által Magyarországnak biztosított forrásból maximum 341 milliárd forintra lehet pályázni Brüsszelnél. Magyarország kilenc vasúti projektet valósít meg a támogatásból, és biztosan felhasználja a rendelkezésre álló keretet – fűzte hozzá.
Megemlítette a kínai hitelből, mintegy 500 milliárd forintból megvalósuló Budapest–Belgrád vasutat, amely óránként 160 kilométeres sebességet tesz majd lehetővé, és jelentősen gyorsítani fogja a szerb főváros vasúti megközelítését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
