Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. Július 02. 08:30, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Több száz lakásban nincs meleg víz Félegyházán

Több száz lakásban nincs meleg víz Félegyházán

Ennek okáról és közvetlen előzményeiről tartott sajtótájékoztatót június 30-án Horváth Tamás, önkormányzati képviselő és Eszik Bence, a Művelődési és Szociális Bizottság tagja.

Kiskunfélegyházán a társasházak tucatjait, családok ezreit érinti az a szabályozás, mely a külső égésterű gázkazánok, vízmelegítők cseréjét írja elő.

A jogszabály nem új, a probléma sem. A szabályozás tartalmi elemével – azzal, hogy biztonságosabbá kell tenni lakásunk, otthonunk – az MSZP helyi szervezete egyetért. A legfőbb probléma a jogszabályban foglaltak végrehajtásából adódik. Mint ahogy azt Horváth Tamástól, az MSZP helyi szervezetének elnökétől megtudtuk, nagyon sokan megkeresték és kértek segítséget tőle a közelmúltban lakásukból kikapcsolt szolgáltatás jogosságával és végrehajtásának igazságtalan módszerével kapcsolatban.

Az elmondottak alapján előzetes egyeztetés nélkül kapcsolták ki a szolgáltatást, a kikapcsolást megelőzően semmilyen felhívás vagy figyelmeztetés nem érkezett. Ráadásul a drasztikus intézkedést még jókora büntetés is követ, melynek esetleges kirovásáról szintén nem tájékoztatták előzetesen az érintetteket. Az új áramüzemű eszközök beüzemelése sok helyen nem megvalósítható, mert a szolgáltató nem áll rendelkezésre vagy csak hosszú határidővel vállalja a munkát. A készülékcserék megvalósítására semmilyen határidőt nem szabtak meg a lakók számára, ezzel szemben a retorzió azonnal érkezik.

Az MSZP helyi szervezetének meglátása szerint a problémák a közműcégek – a gáz és áramszolgáltatók – hiányos kommunikációjából, a katasztrófavédelem koordinálási hibáiból ered, valamint abból, hogy az államosított közmű szolgáltatók nincsenek felkészülve az ilyen volumenű feladat lebonyolítására.

Csányi József, városunk polgármesterének elmondása szerint az önkormányzat több alkalommal közbenjárt a lakóközösségek érdekében az illetékes hatóságoknál, hogy további türelmi időt biztosítsanak a problémák kezelésére, ennek ellenére a probléma még mindig fennáll. Pedig egyre sürgetőbb lenne megoldást találni, mert ez az áldatlan állapot tarthatatlan.

Ezért karolta fel a több száz félegyházi családot is érintő ügyet az MSZP helyi szervezete és a sajtón keresztül is felszólítja a helyi döntéshozókat, szolgáltatókat, hogy a folyamatban lévő beruházásokról naprakészen tájékoztassák a lakosságot, egyértelmű információkkal lássák el az embereket. Ezen túl az a meglátása a félegyházi szocialista képviselőknek, hogy a törvénytelenül kirótt kikapcsolási díjakat vissza kell fizetni a károsultaknak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.