Hírek
2015. December 28. 09:08, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu
Több százezer forintot csalt ki a 25 éves tiszaalpári gyanúsított
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya - szabadlábon hagyása mellett - nyomozást folytatott csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt A. Ferenc 25 éves tiszaalpári lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014 augusztusa és 2014 novembere közötti időben több alkalommal kért kölcsön egy ismerősétől, azonban adósságát a megbeszélt határidőre nem törlesztette. A gyanúsított egy tartozáselismerő nyilatkozat aláírásával biztosította az 58 éves asszonyt arról, hogy a több százezer forint hitelét visszafizeti, de különböző indokokra hivatkozva a továbbiakban sem tett eleget az okiratban foglaltaknak. A. Ferenc gyanúsítotti kihallgatásakor beismerte a csalást.
A kiskunfélegyházi nyomozók a büntetőeljárást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldik meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
