Hírek
2021. Április 19. 11:39, hétfő |
Helyi
Forrás: origo.hu
Történelmi pillanat: itt az első magyar sorozatgyártású villanyautó
A Mercedes Kecskeméten is megkezdi az öt- és hétszemélyes EQB szabadidő-autó gyártását.
A Mercedes nemrég mutatta be a GLA SUV elektromos változatát, az EQA-t, most pedig a fél számmal nagyobb testvérmodell, a GLB villanyosítása került sorra. A Sanghaji Autószalonon debütáló EQB megtartotta a jó variálhatóságot, ugyanis A KOMPAKT ELEKTROMOS SZABADIDŐ-AUTÓK KÖZÖTT EGYEDÜLÁLLÓ MÓDON HÉTSZEMÉLYES VÁLTOZATBAN IS KAPHATÓ LESZ.
Ez Magyarországon azt jelenti, hogy elméletileg az elektromos autókra felvehető támogatás mellett a nagycsaládosok számára elérhető autóvásárlási támogatást is fel lehet majd venni rá.

Az EQB egyedi, kis légellenállású felnikkel is elérhető, akár két- vagy háromszínű kialakítással, 20 colos méretig / FORRÁS: DAIMLER AG
Az EQB ugyanazt a karosszériát kapta, mint a GLB, csak a front- és farrészt tervezték át EQ-stílusban, eltérő lámpákkal. Itt is feltűnik a Black panel hűtőrács a központi csillaggal, valamint a hátsó részen végigfutó fényív. Az elöl-hátul LED-es lámpák nappali menetfényét vízszintes fényszál köti össze, a lámpák kék betétjei ugyancsak a Mercedes-EQ család ismertetőjegyei közé tartoznak.
Akát öt gyerekülés is befér

A vezető előtt húzódó szélesvásznú képernyő egybeolvasztja a műszercsoportot és a központi rendszert / FORRÁS: DAIMLER AG
AZ EQB HOSSZA 4,68 MÉTER, magas építésű és szögletes karosszériában bőségesen van fejtér, de a harmadik üléssoron legfeljebb csak 1,65 méteres utasok férnek el kényelmesen. Javítható a lábtér a leghátsó sorban, ha megrendelik az autóhoz a feláras, sínen tologatható középső üléssort. Nagycsaládosoknak jó hír, hogy összesen akár öt gyerekülés is elhelyezhető az utastérben.

Leghátul csak gyerekek vagy alacsony felnőttek férnek el / FORRÁS: DAIMLER AG
A csomagtér alaphelyzetben 495 vagy 465 (hét ülés esetén) literes, amelyet 1710 vagy 1620 literig lehet bővíteni. Ez több mint 100 literrel kisebb, mint a benzines vagy dízelmotoros GLB csomagtere, amelynek befogadóképessége 570-1920 liter között változik.
Tekintélyes hatótáv

A gyakorlatban is tarthatónak tűnik a 400 km körüli hatótáv. A magas és szögletes EQB légellenállási együtthatója mindössze 0,28. Az aerodinamikát a felül zárt hűtőrendszer, az optimalizált lökhárítók, a szinte teljesen leburkolt alváz és az optimalizált Aero kerekek javítják / FORRÁS: DAIMLER AG
Európában már a piaci bevezetés kezdetekor is elérhető lesz az EQB többféle hajtáslánccal, első- és összkerékhajtással és akár 272 lóerő feletti teljesítménnyel. Nettó 66,5 kWh-s kapacitású akkumulátorra kínálják az autót, ami
419 KM-ES HATÓTÁVOT (WLTP) ÍGÉR, de később egy drágább, még nagyobb akkumulátoros, még nagyobb hatótávú verzió is érkezik.

A menetirány-választó kapcsoló nem itt, hanem a kormány mögött található / FORRÁS: DAIMLER AG
A navigáció folyamatosan szimulációkat végez, így határozza meg az úticél eléréshez szükséges töltési megállókat, ehhez pedig számos tényezőt, például a topográfiát és az időjárást is figyelembe veszi. Az ECO Assist segéd pedig a navigáció, a táblafelismerő asszisztens és a jármű többi érzékelőjének adatai alapján határozza meg a fékenergia-visszatöltés optimális mértékét, tovább növelve a hatótávot.
Kecskemét mellett Kínában is gyártják

Az EQB váltóáramról 11 kW-tal, egyenáramról 100 kW-tal tölthető, utóbbi esetben 30 perc alatt feltölthető 10-ről 80 százalékra az akkumulátor / FORRÁS: DAIMLER AG
Az EQB gyártása a kínai piac számára a pekingi BBAC német-kínai közös vállalkozás keretében történik, A GLOBÁLIS PIACRA VISZONT A MERCEDES KECSKEMÉTI GYÁRA VÉGZI A TERMELÉST.
A gyártási előkészületek már előrehaladottak.

Az idei évben a Mercedes-EQ komoly offenzívába kezdett: a kompakt EQA és EQB, valamint az EQS zászlóshajó mellé érkezik majd a szintén elektromos, felső-középkategóriás EQE / FORRÁS: DAIMLER AG
Ez lesz az első magyar sorozatgyártású teljesen elektromos jármű, amely kiegészíti a szintén Kecskeméten készülő konnektoros hibrid A-osztály, CLA és CLA Shooting Brake gyártási portfólióját. A EQB bevezetése a sanghaji premiert követően Kínában kezdődik, de az új modell még az idei évben elérhető lesz Európában is.
(Forrás: origo.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 26. 07:54, vasárnap | Helyi
Országjárásra indulnak a Digitális Polgári Körök
A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 000-en vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a Békemeneten.
2025. Október 25. 23:13, szombat | Helyi
Mendel Gáspár nevét viseli a megújult Közösségi Színtér Bugacon
2025. október 23-án ünnepélyes keretek között adták át Bugac kibővített és felújított közművelődési intézményét, a Mendel Gáspár Közösségi Színteret.
2025. Október 25. 22:34, szombat | Helyi
Október 23-i megemlékezést tartottak Lakiteleken
Szerda este került sor Lakitelek hagyományos községi megemlékezésére az 56’-os kopjafánál.
2025. Október 23. 19:50, csütörtök | Helyi
Polgármesteri találkozót tartottak Kömpöcön
Kistelepülések fejlesztési lehetőségeiről tárgyaltak Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületének településvezetői 2025. október 17-én reggel Kömpöcön.
