Hírek
2013. Július 19. 11:23, péntek |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Tourist Police Félegyházán
Egész július hónap folyamán a helybeli lakosok és az idelátogató vendégek biztonságát hivatott elősegíteni az a lelkes fiatalokból álló csapat
Egész július hónap folyamán a helybeli lakosok és az idelátogató vendégek biztonságát hivatott elősegíteni az a lelkes fiatalokból álló csapat – Tourist Police munkatársak – akik önként vállalva végeznek járőrszolgálatot városunk közterein.
A hét folyamán (július 15-19) négy középiskolás veszi ki részét a munkából, akik egyrészt bűnmegelőzési jelleggel járják be a várost, másrészt a Tourinform irodával együttműködve eligazítást nyújtanak – akár idegen nyelven is – , valamint tájékoztató anyaggal látnak el a városunkba érkező vendégeket.
A helyi rendőrkapitányságon minden reggel 10 órakor kapnak eligazítást, hogyaznap a város mely részén végezzenek járőrszolgálatot. Kiemelt helyszínnek számítanak a Kossuth Lajos utca, Béke tér, Petőfi tér, valamint a vasútállomás.
Ők maguk ugyan nem jogosultak eljárni egy-egy ügyben, azonban munkájukkal támogatják és elősegítik a rendőrség munkatársait- tájékoztatta lapunkat dr. Horváth Rekedt Gréta Kiskunfélegyházai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója.
Amennyiben szabálysértést észlelnek azonnal értesítik a rendőrkapitányság helyi illetékeseit. Erre azonban a hónap folyamán szerencsére nem került sor. A szolgálatot Kena nevezetű kábítószer-kereső kutya színesíti, aki a gazdájával és a Tourist Police munkatársaival időnként együtt dolgozik.
Az önkéntesek munkájuk jutalmául 14 órától a helyi strandon frissülhetnek fel, miközben nyitott szemmel figyelik azokat a rossz szándékú személyeket, akik kihasználva a vendégek pihenését, eltulajdonítják személyes vagyontárgyaikat.
A 16 év körüli diáklányok a Constantinum Nevelési-Oktatási Intézmény 2. osztályos rendészeti szakos tanulói. Többségük a jövőben is szeretne komolyabban foglalkozni a rendészettel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
