Hírek
2017. Március 18. 12:32, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Továbbra is csak gyanú alapján lehet majd lehallgatni az állampolgárokat

Továbbra is csak bűncselekmény gyanúja alapján lehet majd lehallgatni az állampolgárokat
- hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken adott telefonos nyilatkozatában, úgy fogalmazva: ellenzéki politikusok annyira valótlant állítanak, hogy nem is lehet őket szakmai alapon cáfolni, el kellene olvasniuk az új büntetőeljárási kódex tervezetét.
Völner Pál a Magyar Nemzetben megjelentekre reagált. A lap pénteken azt írta, hogy amennyiben a tervezett formában hatályba lép az IM több törvényt módosító javaslatcsomagja, akkor már a bűncselekmény elkövetésének gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy valakit lehallgassanak, hogy titkos megfigyelés célpontjává váljon, vagy hogy tudta nélkül felbontsák és elolvassák a leveleit, távollétében átkutassák a lakását, kocsiját.
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy ez az értelmezés "árnyékra vetődés", a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd politikusai pedig valótlant állítottak a témában tartott sajtótájékoztatóikon. Az újságíró és az ellenzéki pártok "téves következtetéseket vontak le egy hibás alapállásból" - szögezte le.
Azt mondta, arról van szó, hogy az úgynevezett leplezett nyomozati cselekmények egységesen mind a parlamenthez benyújtott új büntetőeljárási törvénybe kerülnek, emiatt módosítani szükséges más jogszabályok, így a rendőrségi vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény bizonyos rendelkezéseit, annak érdekében, hogy koherens legyen a jogrendszer. A korábbi szabályozási helyekről ki kell venni azokat az elemeket, amelyeket a büntetőeljárási törvénybe tesznek - ismertette, megjegyezve: "ezt pillantotta meg az újságíró", és ebből "vizionálta", hogy már gyanú sem szükséges a lehallgatáshoz.
Völner Pál kiemelte, hogy a nyomozás során továbbra is érvényesül majd az ügyészi felügyelet, és a jövőben ugyanúgy kell bírói engedély a lehallgatáshoz, mint eddig. A garanciális szintet még emelik is az eddigihez képest - fűzte hozzá.
Közölte, hogy az új büntetőeljárási törvény ötpárti támogatást kapott, ezenkívül olyan, kormánykritikus szervezetek is előremutatónak nevezték, mint a Helsinki Bizottság vagy a Társaság a Szabadságjogokért.
Az államtitkár azt is hangsúlyozta, hogy a rendőrségnek a továbbiakban is megmarad az intézkedési kötelezettsége. A Magyar Nemzet ugyanis azt írta, hogy a jövőben a szervezetnek már nem lesz dolga a titkos adatszerzés során észlelt bűncselekmény megakadályozása. A lap példája szerint, ha két bűnöző egy lehallgatott telefonon egy nő megerőszakolását tervezi, "kiszemelt áldozatuk csak abban bízhat", hogy a lehallgatóknak "nagyobb az empátiájuk", mint a jogszabály előkészítőinek, és "megtalálják a módját, hogy a tervezett erőszakot mégse hajthassák végre". Völner Pál ezt képtelenségnek nevezte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:42, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: új repülésfejlesztési központot hoz létre Magyarországon a Gripeneket gyártó Saab-csoport
2025. Április 17. 07:40, csütörtök | Belföld
Mávinform: húsvétkor többletkapacitással működik a MÁV-csoport
A húsvéti ünnepek alatt jármű többletkapacitással működnek a MÁV-csoport szolgáltatásai mindenhol ahol szükséges - tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
2025. Április 17. 07:36, csütörtök | Belföld
Magyarországon vizsgálódik a LIBE küldöttség
Az uniós értékek helyzetével kapcsolatos témákat vizsgált az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) öttagú küldöttsége három napon át Budapesten.
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok