Hírek
2016. Március 28. 11:00, hétfő |
Helyi
Forrás: hírhatár.hu
Tudja, hogy miért a nyúlé a húsvéti tojás..?
A húsvét, a vallási vonatkozásai mellett, egyben a természet újjáéledésének ünnepe is – és már a kereszténység előtti időkben ünnepelték ezt az időszakot.
Koltay Erika néprajzkutató az M1 csatorna műsorában mondta el, hogy a szimbólumrendszer részben onnan ered, hogy a germán tavaszistennőnek nyúlszerű feje volt és a kedvenc nyulát madárrá változtatta. Utóbbi pedig színes tojásokat tojt.
Húsvét ünnepünk neve abból ered, hogy előtte 40 napig tartózkodni illik a hús fogyasztásától, az ekkorra elkészülő sonkát és egyéb hagyományos ételeket pedig a hagyomány szerint megszentelik.
Ugyanakkor a locsolkodás szokása szintén a megújhodást jelenti. Azért locsolják meg a lányokat, hogy lemossák róluk a bajt, a betegséget, illetve megtisztuljanak és termékenyek legyenek - sorolta a húsvéti népszokások eredetét a néprajzkutató.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
