Hírek
2025. Február 08. 18:43, szombat |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Új rendszámot vezetnek be Magyarországon, de csak kevesen igényelhetik
Másfél évnyi hivatalos egyeztetés után ismét bevezetik Magyarországon a sportrendszámot.
Az egyedi, piros színű megkülönböztetést a raliautók tulajdonosai vehetik igénybe. Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke köszönetet mondott az illetékeseknek, kiemelve a Belügyminisztériumot, és az Építési és Közlekedési Minisztériumot.
Ismét visszahozzák a forgalomba a magyar sportrendszámokat – ismertette Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke. Az új formátum a raliautókon lesz majd látható, amire már korábban ígéretet tett a közösségnek az MNASZ.
Szujó Zoltán szerint az ügy érdekében másfél évig egyeztettek a Belügyminisztériummal és az Építési és Közlekedési Minisztériummal.
Az MNASZ elnöke hozzátette, hogy „óriási köszönetet” mond azoknak, akik hozzájárultak, hogy az új rendszámtáblákat forgalomba hozzák.
Facebook-bejegyzésükben a legelső, 001-es számú verzióról egy fotót is bemutattak. A jelölés végig piros színű, I-vel kezdődik, valamint három szám, és az SP betű található a végén. Szujó Zoltán arra is kitért, hogy az SP kifutása után valószínűleg az SO, SR, illetve ST karakterek érkezhetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
