Hírek
2018. Június 10. 10:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Új szabályozás, régi tartalom – garantált a nyaralók biztonsága
Akik most fizetik be nyári utazásuk előlegét valamelyik utazási irodában, júliustól nagyobb biztonsággal számíthatnak arra, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén is viszontlátják a pénzüket.
Pedig a vagyoni biztosíték rendszere már nem újkeletű dolog.
Július elsejétől a jelenlegi vagyoni biztosítékrendszer két pillérre bomlik. Az első pillér az előlegekre, részletfizetésekre vonatkozik, ezeket visszatérítik az utazóknak, a második pillér a kényszerű kint tartózkodásra, valamint a kint ragadt utasok hazaszállítására ad garanciát – mondta Schmidt Huba, a Mabisz utasbiztosítási bizottságának alelnöke az M1 műsorában.
A szigorítás a turistákat védi
Az Eurotours 2004-es, az 5 Kontinens 2009-es, a Best Reisen 2013-as, a Green Travel, majd a Green Holidays 2017-es csődje nagy figyelmet kapott. Sokan maradtak külföldön – egyedül a Best Reisen esetében megközelítőleg 800-an, – és olykor csak kalandos körülmények között jutottak haza a nyaralók, akik pedig még el sem utaztak, gyakran búcsút mondhattak befizetett előlegeiknek.
Mint azt Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége marketing és kommunikációs bizottságának tagja kifejtette, az elmúlt év eseményeihez, illetve a nagyobb utazási irodák csődjéhez van jellemzően köze a szigorításnak, konkrétan az egyik vonatkozó kormányrendeletben a kauciós biztosítással kapcsolatos, valamint a vagyoni felelősségbiztosítással kapcsolatos szigorítás visszavezethető erre, így gyakorlatilag az utasok még nagyobb védelemben lesznek.
Nem volt fedezet az előlegek visszafizetésére
Azért kellett a változtatás, mert az előző vagyoni biztosítékrendszer az egy fedezetben kezelte a hazahozatalra vonatkozó részt az előlegek visszafizetésére vonatkozó résszel.
Ebből adódóan a hazahozatal volt az elsődleges szempont az esetek többségében – magyarázta Schmidt Huba – éppen azért, hogy ne ragadjon külföldön utas, és ami megmaradt az adott limitből, az adott biztosítékból, ezt lehetett szétosztani a befizetett előlegekre, ám azonban ez nem mindig bizonyult elegendőnek a befizetett előlegek teljes visszafizetésére.
Az utazásszervezők ezt a biztosítékot az ügyfelek javára kötik, ez azonban nem egyenértékű az utasbiztosítással, nem váltja ki azt, már csak azért sem, mert a vagyoni biztosíték, illetve a hazaszállításra vonatkozó fedezet kifejezetten az utazásszervezőre vonatkozik, őt terheli, nem az utazót, az iroda fizetésképtelenségének esetén lép érvénybe. Az utazót ért vagyoni eredetű kár fedezésére sem szolgál – nyomatékosítja a szakember.
Ha szükség van rá, akkor az ügyintézést az utazási iroda biztosítója intézi, tehát az utazóknak fel kell venni a biztosítóval a kapcsolatot, amely ezután megállapítja a kárt, valamint elindítja a hazautaztatás folyamatát.
Arra is felhívta a figyelmet a szakértő, hogy az utazó biztonságának ilyen formában történő garantálása nem mentesíti az utazót az elővigyázatosság alól, így érdemes az utazási irodáknak utánanézni továbbra is, annak is, hogy egyáltalán jogszerűen folytatják-e a tevékenységüket vagy sem. Az is fontos, hogy az utazáskor megkötött szerződés teljes átolvasására mindig legyen elég idő. Hiszen a pihenés nyugalmáért az utazó is tehet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
