Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. November 01. 11:46, kedd | Helyi
Forrás: hirado.hu

Új világ jön az ügyvédekre

Új világ jön az ügyvédekre

Változik az ügyvédi törvény. Várhatóan 2018-tól csak az a jogtanácsos láthat el bíróság előtti képviseletet, illetve jegyezhet ellen okiratokat, aki belép az ügyvédi kamarába.

Az ügyvédeknek és a jogtanácsosoknak egyaránt kötelező lesz időszakonként továbbképzésen részt venni, ha továbbra is praktizálni akarnak, valamint az ügyvédek nem dolgozhatnának sikerdíjért.

Több ponton is változhat az ügyvédekre vonatkozó törvény, az érintettek az igazságügyi minisztérium honlapján értékelhetik a változtatások koncepcióját, amely alapján később elkészülhet a jogszabály módosító javaslata, mondta ifj. Balsai István ügyvéd kedden, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A szakember a változtatásokra példaként említette, hogy a jövőben a cégek, vállalatok jogi képviseletét munkavállalóként ellátó jogtanácsosok is az ügyvédi kamara tagjai lehetnek, amivel jogaik és kötelezettségeik is bővülhetnek.

Az igazságügyi tárca törvénymódosítási koncepciója emellett a jelenlegi 8 millió forint többszörösére emelné az ügyvédi felelősségbiztosítás minimális mértékét, továbbá lehetővé tenné, hogy az ügyvédek az adótanácsadás mellett más területen is munkát végezzenek, így például társasház- és vagyonkezelést, valamint biztosítási ügyek intézését, fejtette ki ifj. Balsai István.

Hozzátette, hogy megszűnhetnek a tisztán sikerdíjas ügyvédi megbízások egy minimális ügyvédi rezsióradíj bevezetésével.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.