Hírek
2019. Május 23. 08:33, csütörtök | Helyi
Újabb érem csillog KÖZGÉ-s diák nyakában
2019. május 18-án rendezte meg Budapesten a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége az ügyviteli tantárgyak országos tanulói versenyének eredményhirdetését.
Kovács Lilla, a KSZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziumának 10. osztályos diákja ebben a tanévben már másodszor állhatott országos verseny dobogóján szövegszerkesztésből. Versenydolgozatával az előkelő II. helyet szerezte meg a 10. osztályosok népes mezőnyében. (A feladat egy előre betöltött szövegen 10 perc alatt minél több korrektúrát, formázást végrehajtani.) Lilla gyors és pontos munkájának köszönhetően az őszi országos bajnokság után, ahol III. helyezett lett, most a Teöreök Aladár Országos Tanulói Versenyen eggyel feljebb léphetett a dobogón. Felkészítő tanárával, Hartyániné Barta Judittal tovább folytatják a szorgalmas felkészülést, mert a nyáron, Olaszországban megrendezendő világbajnokságon már nem lesz ilyen „könnyű” dolga Lillának.
Ezúton is szeretnék megköszönni minden nagylelkű támogatójuknak, akik eddig hozzájárultak az 52. Intersteno nemzetközi kongresszuson és világbajnokságon való részvételükhöz. További szíves támogatásukat örömmel fogadják az iskola alapítványának számlájára: Elismerés Alapítvány, 10200074-25510537-00000000.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
