Hírek
2020. Június 02. 12:54, kedd |
Helyi
Forrás: eduline.hu
Újabb katonai középiskolák jöhetnek, a sorkatonaság azonban még nem téma
Akár tíz honvédelmi középiskola, kollégium is működhet a közeljövőben, de a kötelező sorkatonaság most nincs napirenden - tudta meg a Népszava.
A tervek szerint 2030-ig 8-10 honvéd középiskola és kollégium, illetve honvéd kollégium kezdi meg működését Magyarországon – közölte az oldal megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium (HM).
A minisztérium szerint a helyszínek kiválasztásakor fontos szempont, hogy az iskola katonai szervezet által történő támogatása biztosított legyen, másrészt hosszú távon az országos lefedettség megvalósuljon - írja a Népszava.
"A beruházások célja, hogy a korábban a szocialista kormányok által bezárt honvédelmi iskolák és kollégiumok újra biztos hátteret és utánpótlásbázist adjanak a Magyar Honvédség számára" – írta a HM. Az oldal hozzáteszi, hogy a katonai középiskolák nagy része azt követően zárt be, hogy 2004-ben megszüntették a kötelező sorkatonai szolgálatot. A minisztériumnál érdeklődésükre elmondták, a korábbi évekhez hasonlóan továbbra sem szerepel a kormány napirendjén a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetése.
A közelmúltban a Magyar Nemzet írta meg, hogy elindultak az előkészületei két új katonai középiskola megépítésének Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron, azonban arról, hogy ezekben az iskolákban hogyan zajlik majd az oktatás, nem érkezett tájékoztatás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
