Hírek
2017. Április 12. 11:47, szerda |
Helyi
Forrás: NÉBIH
Újabb két Bács-Kiskun megyei állományban jelent meg a madárinfluenza
Ismét felütötte a fejét a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében az állatok leölését mindkét érintett telepen
– állami kártalanítás mellett – megkezdte az állategészségügyi szolgálat. A megbetegedéseknél ezúttal is a H5N8 vírustörzset azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a NÉBIH laboratóriuma két kiskunfélegyházi állományban: egy liba és egy kacsatartó telepen. A fertőzött állományokban megemelkedett elhullást tapasztaltak, továbbá megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. A fertőzött gazdaságok körül 3 km sugarú védőkörzetet és 10 km sugarú megfigyelési körzetet rendelt el az állategészségügyi szolgálat. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a fertőzött állományok (mintegy 10500 liba és 10370 kacsa) leölését a szakemberek megkezdték.
A kimutatott szerotípus (H5N8) megegyezik a járvány során korábban a többi állományban azonosított vírustörzzsel. A H5N8 vírustörzs házi és vadon élő madarakra veszélyes, emberi megbetegedést eddig még sosem okozott.
A vadmadarak valószínűsíthető fertőzésközvetítő szerepe miatt dr. Bognár Lajos országos főállatorvos már a betegség első megjelenésénél – 2016 novemberében – az egész országra kiterjedően elrendelte a baromfik fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen történő etetéséti és itatását, valamint a takarmány zárt, fedett helyen történő tárolását. Emellett továbbra is érvényes az országos főállatorvos 1/2017-es határozata, amely előírja a baromfik zártan történő tartását az ország teljes területén.
Az elmúlt hónapokban tovább nőtt azon európai országok száma, ahol mind baromfiból, mind vadon élő madarakból is kimutatták a madárinfluenza vírusát. A betegségről, az aktuális információkról a NÉBIH folyamatosan frissülő aloldalán tájékozódhatnak:http://http://portal.nebih.gov.hu/hu/madarinfluenza
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
